42992. lajstromszámú szabadalom • Eljárás az alumínium előállítására szolgáló nyers bauxit előkészítésére
közelítőleg tiszta szén) mennyiségét, mely a (bauxitban levő) vasoxyd és kovasav, továbbá a borax redukálására és (a timföld oxygénjének kivételével) a reakció alkalmával jelenlévő összes oxigén megkötésére szükséges, az atomsúlyok alapján számítjuk ki. Ezen szénmenuyiség gyanánt az elektródák szénjét is fölhasználhatjuk. Á folyamat első időszakában, midőn az elektromos kemence már üzembe van hozva, a keverék megolvad. A vasoxyd redukálódik és a képződött vas a megolvadt tömegtől mely tiszta timföldből vagy mesterséges korundból áll, lecsapolás utján választható el. A kovasav legnagyobb része fölbomlik és silieium alakjában távozik el. Ha nátriümborátot alkalmazunk, akkor a nátrium gőzalakban fölszabadul és így fölfogható. Az ily módon megolvasztott és megtisztított timföldet, illetve mesterséges korundot, előzetes lehűtés nélkül, egy második kemencébe vagy az első kemencének egy másik rekeszébe bocsátjuk le és ott az alumínium előállítására használni szokott eljárás szerint tovább kezeljük. Jelen eljárás, mely szerint az alumínium előállítására közvetlenül nyers bauxitot használunk kiindulási anyag gyanánt és ezen bauxit tisztítását a timföldnek alumíniummá való átalakításával kapcsolatban, úgy szólva azzal egyidejűleg végezzük, a gyártási költségek tekintetében az eddigi eljárásoknál jóval előnyösebb. A már fölsorolt előnyöktől eltekintve, jelen eljárás szerint e melléktermék gyanánt borral ötvözött, igen kemény vasat kapunk, mely számos célra alkalmazható. Azonkívül a megolvasztott és megtisztított timföld igen magas hőfokkal jön a redukálására szolgáló kemencébe, minek folytán hőben és időben nagy megtakarítás érhető el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás az alumínium előállítására szolgáló nyers bauxitnak előkészítésére, jellemezve azáltal, hogy a bauxitot víztelenítés céljából fölhevítjük és mielőtt még lehűlne, elektromos kemencébe vagy ilyen kemencének egy rekeszébe viszszük, hol valamely bórvegyülettel (bórsavval vagy boráttal) és szénnel keverve tovább hevítjük oly célból, hogy a bórvegyület, a vasoxyd és a kovasav redukálódjék, azután a képződött bór — vas . — ötvözetet a me'golvadt timföldtől eltávolítjuk és az utóbbit, lehetőleg hővészteség nélkül, egy másik elektromos kemencébe vagy a használt kemencének egy másik rekeszébe visszük és ott a timföldet a szokottmódon tovább kezeljük. 2. Az 1. igénypontban védett eljárásnak egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a bórvegyület, vasoxyd és kovasav redukálására az elektródák szénjét használjuk föl. W.UI <tHvt»TllHA<XS moxeili BDB1P1ITKV