42858. lajstromszámú szabadalom • Berendezés élelmiszereknek, első sorban péksüteménynek kiszolgáltatására
- 2 -mutatóujjának bevezetését lehetővé tevő nyújtvánnyal ellátott (f) nyílás van elrendezve. Az 1—3. ábrán pl. vizes zsemlye, a 4. ábrán fölül császárzsemlye, alúl pedig kenyérszeletek kiadására szolgáló nyílás alakja látható. Eme nyílás alatt a szekrény mellső falán lapos, csészeszerű (g) kiugrás van elrendezve, a nyílás fölött pedig egyik végükkel a szekrény mellső falára, másik végükkel pedig az (f) nyílás elé fekvő (h) tekercsrugók vannak akként elrendezve, hogy a tekercsrúgóknak az (f) nyílás előtt lévő az (f) nyílásba benyúló ujjak megsérülésének meggátlása céljából megfelelően visszagörbített vége a szekrényben levő süteményeket stb. visszatartsák, de maguk között a mutatóujj bevezetését lehetővé tevő közt hagyjanak szabadon. A kiszolgáltatandó (i) sütemények a szekrényben egy vagy több függélyes sorban, egymás fölött vannak elrendezve (1. a 2. éa 3. ábrát) oly módon, hogy az (f) nyílás előtt mindig egy-egy sütemény feküdjék. Ha már most a vevő valamely sütemény kivevése céljából hüvelyk- és mutatóujjával a 2. ábra szerint az (f) nyílásba benyúl, a legalsó (i) süteményt megfoghatja és azt a (h) tekercsrúgó kifelé forgatása mellett kihúzhatja, minek megtörténte után a (h) tekercsrúgó ismét az (f) nyílás elé fekszik és meggátolja a nyílás elé jutó következő sütemény kiesését, illetve a kivett sütemény visszatolását. A sütemények a saját súlyuk hatása alatt jutnak az (f) kiadónyílás elé több sor esetében pedig a szélső sorokból a lejtős fenék hatása alatt jutnak a sütemények az (f) nyílás elé. Ez a Jejtős fenék egyúttal azt is biztosítja, hogy az (e) nyílás fölött megfelelő üreg maradjon a legalsó sütemény alatt, melybe a vevő hüvelykujja talál a sütemény kivétele közben helyet (2. ábra). Az 1—3. ábrán a szekrénynek csak egy rekesze van, de lehetne ezt a szekrényt, pl. a pontozva jelzett módon két rekeszes szekrénnyé is kiegészíteni, vagy pedig a szekrény két oldalfalán is kivevő nyílásokat kiképezni, mikor a szekrény három vagy négy rekeszes szekrény gyanánt alakítható. Lehet végül a szekrény egyik falán két vagy több kivevő nyílást is alkalmazni. Általában a berendezés az adott viszonyoknak megfelelően a legkülönbözőbb módon képezhető ki. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés élelmiszereknek, első sorban péksüteményeknek kiszolgáltatására, mely egy vagy több rekeszes, mindegyik rekeszen egy-egy kiadó nyílással ellátott, tetszőlegesen alakított szekrényből áll, és melynél a kiszolgáltatandó élelmiszerek a szekrény egyes rekeszeiben egymás fölött, egy vagy több oszlopban vannak elrendezve, jellemezve azáltal, hogy az egyes rekeszek feneke csonkakúpalakú, a csonkakúp kisebb alapján egyegy a vevő hüvelykujjának átvezetésére alkalmas nyílással a szekrény mellső falán pedig eme nyílás előtt egy a kiszolgáltatandó tárgy alakjának megfelelően alakított, alsó és felső élén a hüvelyk- és mutatóujj bevezetésére szolgáló nyújtvánnyal bíró nyílással van ellátva és hogy eme nyílás alatt egy lapos, csészealakú nyújtvány a nyílás fölött két, egyik végével a szekrény mellső falára, másik az ujjak megsérülésének meggátlása céljából megfelelően visszafelé görbített végével pedig a nyílás elé fekvő tekercsrúgó van akként elrendezve, hogy a tekercsrúgónak a nyílás előtt fekvő végei között a vevő mutatóujja átvezethető és hogy a rúgó elzáró vége a kiszolgáltatandó legalsó sütemény kivételénél kifelé forgatható legyen, a sütemény kivétele után pedig vége ismét a kiadónyílás elé feküdjék és a tartályban levő sütemények kiesését meggátolja. (1 rajzlap melléklettel.) níazvényttasasta nyomdája numnmft