42770. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas kerékpofatartó

Megjelent 1908. évi szeptember hó líá-én. 42770. szám. XX/C. OSZTÁLY. Rugalmas fékpofatartó. PÉDUCASSE BERNARD KÖNYVELÖ LYONBAN. A bejelentés napja 1907 julius hó 19-ike. Jelen találmány tárgya keréktalpak s hasonlók fékezésénél alkalmazott fékpofák tartója. A tartó rúgósan van szerelve, ami által a fékpofa rugalmassá vállván, kiegyenlítheti a fékezendő kerékpár s egyéb jármű kerekeinek centrális hibáit e a keréktalp alakhibáit. A csatolt rajzon a találmány több példaképen i foganatosítási alakja látható. Az 1. és 2. ábrákban vázolt foganatosítási alaknál a (B) fékpofát tartó (A) kettős szögletsín a közepén lévő (C) fülekkel van az ezek (Cl) hasítékaiba nyúló pecek segélyével a (D) tartóhoz kapcsolva. A (D) és (A) részek, amennyire a (Cl) rés megengedi, közeledhetnek egymáshoz, rendes helyzetükben az egy vagy több lapú kiegyenlítő (E) rúgó által vannak szétfeszítve. Azáltal, hogy a (C) és (D) részek engedékeny kapcsolásúak, a (B) pofa többé-kevésbé elhajolhat s teljesen hozzálapulhat a fékezendő keréktalphoz ; a 3. és 4. ábrákban föltüntetett foganatosítási alak az előbbitől a rúgó megerősítésében és a kapcsolásban különbözik. Az (E) rúgó közepén a (D) tartóhoz, egyik végén az (A) szögletsínhez van rögzítve, másik végén pedig vagy szinte szögeccsel, forrasztással, stb. van (A)-hoz erősítve, vagy — mint a rajzon látható — az (A) sín lehajtott oldalaiból alkotott (Al) hornyokban szabadon csúszhat. Ugy ez a berendezés, mint az előbbi az eddig használt tartókra, azok átalakítása nélkül közvetlen fölszerelhető olyképen, hogy a régi (F) fékpofa-tartókból a fékpofát kivesszük s helyébe toljuk a (D) tartót, melyek egymásba tolódva, trapezoid alakjuknál fogva biztosan tartanak; nagyobb biztonság kedvéért még egy (Dl) rúgót is alkalmazhatunk közéjük (5. ábra). Az 5. és 6. ábrák szerinti foganatosítási alaknál az (A) szögletsínre az (E) rúgón kívül két (A") pecek vannak erősítve, melyek az (E) rúgó végein levő hosszúkás hasítékon és a (D) tartó kerek lyukain átérnek s lapított fejűek, hogy a (D) tartó lyukaiból ki ne jöhessenek. Ezen egyszerű elrendezés nemcsak rugalmassá teszi a fékpofát, de annak oldaliránti elfordulását és a keréktalphoz való még tökéletesebb hozzásimulását teszi lehetségessé. Ha nem kívánatos a régi tartók fölhasználása, akkor a 7. és 8. ábrákban föltüntetett, sokkal egyszerűbb elrendezés használható, melynél az (A) sín az (E) rúgóval közvetlen van a (G) szögletvasra erősítve; a (G) szögletvas az eddig szokásos módon