42548. lajstromszámú szabadalom • Rögzítőszerkezet bekapcsolás céljából, tengelyeiken eltolható kúpkerekek és más átvivő elemek számára
lía az (a) különbzéki tengely a (b) kúpkerék segélyével közvetlenül a (c) tengelyről hajtandó, akkor a (b) kúpkereket az (e) állítóemeltyű segélyével jobbra annyira eltoljuk, míg a (bl) kúpkerékbe tökéletesen bekapaszkodik, mimellett a (b) kerék agyának jobboldali (n) meghosszabbítása az (1) csapágyba ütközik. A (b) kúpkerék ezen helyzetében a kúpkerék (s) agyában ágyazott (m) kilincsek rögzítőorraikkal a (c) tengely (c2) hosszbordáinak (c3) homlokfölületein túlmozogtak és az (o) rúgó hatása folytán a (c) tengely felé lengtek úgy, hogy a (c2) bordák (c3) homlokfölület mögé kapaszkodnak. Ezáltal a kúpkerék fogazásában működő tengelyirányú nyomás közvetlenül a (c) tengelyre vitetik át. Az (m) kilincsek rögzítőorrai természetesen oly alakkal bírhatnak, hogy miután a (c2) bordák (c3) homlokfelülete mögé csapódtak, a (b) kerék és a (c) tengely közötti kapcsolatot főn tartják, anélkül, hogy a kilincsékre további rúgónyomásnak kellene hatnia. Ha a (b) kúpkerék kikapcsolandó, akkor az (e) állítóemeltyűnek jobbról balra való mozgatása által az (m) kilincsek hátsó (p) vége a kilincsek lejtős görbülete folytán, az (o) rugjók hatásának legyőzése mellett, a (c) tengely felé mozog, miáltal a kilincsek rögzítőorrai annyira kiemeltet* nek, hogy a (c2) hosszbordákon csúszhatnak és a (b) fogaskerék a fogazás teljes kiiktatásáig balra eltolható. A kúpkerékagy jobboldali (n) része emellett oly módon van méretezve, hogy a (b) kúpkerék kiiktatásánál a kúpkerék eltolását az agy belső (nl) fölületének a (c2) hosszbordák (c3) homlokfölületébe való üt-; közése oly módon határolja, hogy a (b) kúpkerékkel egy darabot képező (d) homlokkerék pontosan az -előtéttengely szemben fekvő homlokkerekébe kapaszkodik és ezáltal egy más sebesség iktattatik be. A 3. ábrabeli kiviteli alaknál az (m) kilincsek nem sugárirányban kívülről befelé, hanem ellentétes értelemben működőén vannak .elrendezve. Ezen elrendezésnél a (c) tengely gyöngíttetik ugyan, azonban az elrendezés szintén azon találmányi föladat egy megoldását képezi, mely szerint a kúpkerék munkahelyzetében a tengellyel kapcsolatba hozandó. A rajzon a (b) kúpkerék az (a) különbzéki tengelyen elrendezett (bl) kúpkerékbe kapaszkodik. Ha a (b) kerék kikapcsolandó, akkor az (i) reteszek a (q) gyűrűvel beléjük kapaszkodó (e) állítóemeltyű segélyével balra tolatnak, mimellett a reteszek alsó (t) szélükkel (9. ábra) az (m) kilincseket, melyek ferde fölületükkel a reteszekhez támaszkodnak, az (o) rugók erejének legyőzése mellett a (c) tengelybe visszatolják. Mihelyt az (i) reteszek mozr gásánál a velük összekötött (k) villarészek a (b) kúpkerék (s) agyának (r) gyűrűjébe ütköznek, a (b) kúpkereket is magukkal viszik és kiiktatják. A (b) kúpkerék újb|óli bekapcsolása céljáblól az (e) emeltyűt jobbra toljuk, mimellett az. emeltyű a (k) villarészekbe való kapaszkodás folytán az (i) reteszt magával viszi. Emellett az (i) reteszek jobboldalt lefelé kiugró részük alsó fölületének (9. ábra) segélyével az (m) kilincseket az (0) rugók hatásával ellentétesen a (c) tengely kivágásában még visszatartják. Ha azonban az (i) reteszek eltolásánál ezek alsó (t) éle az (m) kilincsek baloldali fölső szélén tovamozog, akkor a kilincsek az (o) rugjók hatása által, a (v) horony leferdített fenékfölületének megfelelően fokozatosan fölemelkednek, minthogy a reteszek az (m) kilincsek ferde fenékfölülettel bíró (v) hornyaiba lépnek, melyek megfelelnek a reteszek szélességének. Egyidejűleg az (1) reteszek (k) villarészei is a (d) fogaskerék agyába ütköznek, miáltal a fogaskerék és a (b) kúpkerék is tovavitetik. Ha a (b) kúpkerék a (bl) kúpkerékbe teljesen bekapaszkodott, akkor az (m) kilincsek peremei a (b d) kerék (s) agyának (x) kivágásaiba (5. és 6. ábra) kapaszkodnak, miáltal a (b d) kerék tengelyirányban balra való eltolás ellen 'tökéletesen biztosíttatik. A (b) kúpkeréknek a (bl) kúpkerékbe kapaszkodíó, az (m) kilincsek által rögzített helyzete, különösen a 7. ábrán látható,