42542. lajstromszámú szabadalom • Külső lépcső szinházi épületek vagy effélék számára
— 2 — mögött lévő folyosóknak előcsarnokoknak, foyer-oknak, lépcsőknek és efféléknek egy nem túlságosan meredek külső lépcső által a foldszínnel való összekötése. Minden (c) emeleti kijáró előtt egy megfelelő szélességű terraszképző (b) lépcsőpihenő van elrendezve úgy, hogy az emeletekből jövők először sík fölületre lépnek. Ilyfajta lépcsőpihenőknek aránylag rövid közökben való elrendezésével a tér3zédülésnek is (Platzschwindel), mely széles, megszakítás nélkül futó lépcsőkön elő szokott fordulni, elejét vesszük. Az épület főbejárat felé csökkenő szélességének tekintetbe vétele mellett . a lépcsők olykép rendezhetők el, hogy külső oldalaik egymással párhuzamosak és esetleg a hátsó épületrész oldalhomlokzataihoz csatlakoznak úgy, hogy az egész épület alaprajza négyszöget képez. A lépcső alatt irodai-, lakóhelyiségek vagy effélék rendezhetők el, úgyszintén bejáratok a földszinti nézőterekhez, valamint (d) kocsibejáratok is, melyek a földszinti nézőterekhez vagy pedig az uralkodó páholyhoz vezetnek. Az épületen elrendezendő lépcsők száma tetszőleges lehet. így például többemeletes cirkus- vagy hasonló épületeknél előnyösen négy lépcsőt (kettőt-kettőt a két szemközti oldalon) rendezhetünk el. Megemlítjük még, hogy ezen külső, szabad lépcsőket eső és hó elleni védelem céljából be is födhetjük. Ezen külső lépcsőkön kívül célszerűen még az épület bensejében, például külön (e) és (f) lépcsőházakban a szokásos lépcsők rendezhetők el, amelyek az egyes emeletekhez vezetnek, mimellett ezen (e) lépcsőházak úgy alúl (h)-nál, valamint fölül (g)nél a külső, szabad lépcsőbe torkolnak annak legalsó és legfölső lépcsőfokánál. SZABADALMI IGÉNY. Külső lépcsők többemeletes épületek, külö-, nősen színházak egyes emeleteihez, azáltal jellemezve, hogy azok az összes emeleteket külső balkonok közbeiktatása nélkül kötik össze a földszínnel és a nézőtér oldalhomlokzatainak mentén olykép vezettetnek, hogy egy> csak egy irányban húzódó vagy legfeljebb egyszer megforduló és lefelé, valamint befelé szélesedő külső szabad lépcsőt képeznek. (1 rajzlap mellékletté'.) "••IW WRTVCMVTIIWAUO NYOMDÁJA