42526. lajstromszámú szabadalom • Önműködő kiürítő berendezés
A rakomány a szabaddá vált nyíláson a (w) vezetőbádog fölött csúszik le és a lemezt mindaddig megemelve tartja, míg a jármű ki nem ürült, minek megtörténte után saját súlyának hatása alatt önműködően a záró helyzetébe tér vissza. Visszafelé mozgásánál a lemez a rúgó vagy súly által időközben a záróhelyzeté-be tolt reteszt ismét kinyitja és mikor a lemez záróhelyzetébe eljutott, a reteszt a rúgó vagy súly-ismét a záróhelyzetébe állítja úgy, hogy a lemez ismét elreteszelő• dik. Ha a járművet két oldal felé kell kiüríteni, a két reteszt a két kéziemelő segélyével visszahúzzuk, minek megtörténte után a leírt munkafolyamat a jármű mindkét oldalán végbemegy. Az alsó görgőket nem kell okvetlenül a rajzon látható módon, vízszintesben vezetni, lehet azok jvaaetékiét görbe vonal szerint is alakítani, mikor a lemezek (x) súlypontja először vízszintes, esetleg lefelé lejtő pályán, azután pedig emelkedő pályán fog mozogni. Világos, hogy a leírt találmány nemcsak a föntebb ismertetett és megrajzolt módon foganatosítható, hanem a berendezés egyes részei másként is kiképezhetők, a berendezés pedig más tartályoknál is alkalmazható, anélkül, hogy ez ! a találmány lényegét érintené. i I SZABADALMI IGÉNYEK. | 1. Önműködő kiürítő berendezés, melynek ; nyitása és záródása egy elreteszelő berendezés kiváltása után történik, azáltal jellemezve, hogy a kiürítő csapóajtók a tartály falán ferde helyzetben és két végükön eltolhatóan oly módon van-i nak ágyazva, hogy azok alsó végeit az elreteszelés megszűnte után a rakománysúlya oldalirányban (eltolja, míg fölső végei megfelelően megemelkednek úgy, hogy a kiürülés megtörténte után saját súlyuk hatása alatt önműködően térnek vissza záró helyzetükbe. 2. Az 1. alatt védett kiürítő berendezés egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tartály oldalfalai teljesen vagy részben mozgatható lemezek gyanánt vannak kiképezve, melyeknek fölső és alsó végein alkalmazott vezetőgörgői megfelelően elrendezett vezetősínekben vannak vezetve. il rajzlap melléklettel.) JU> ^ T'DÍIAFI.FF NVOMOJÜA SUCAÍTE!FC»