42469. lajstromszámú szabadalom • Újítás kenyér és egyéb élelmi szerek sütésére szolgáló kemencéken
— 2 — mence hátsó része a meleget jobban tartja meg, a kemence mellső része sokkal könynyebben hül ki és a (4) csatornák ezen különbözetet kiegyenlítik. Ha a sütőkamrát gyorsan föl akarjuk hevíteni, a (4) csatornákat az (A) tolatytyúk segélyével elzárjuk és egyidejűleg a (B) tolattyúkat nyitjuk, melyeket ugyanazon rudak segélyével működtetünk, mint az (A) tolattyúkat, Ezenkívül még a (C) tolattyúkat is nyitjuk. A fűtőgázok most ahelyett, hogy az (5) huzamokon menjenek keresztül, a fűtőkamra mellső falá-) ban elrendezett harántirányú (8) csatornákba lépnek és innen a 7. és 8. ábrában függélyes metszetben és alaprajzban látható nyílásokon keresztül közvetlenül a sütőkamrába lépnek, ezen keresztüláramolva, pedig a (9) huzamokba jutnak, amelyek a sütőkamra hátsó részéből indulnak ki. A (9) huzamokból a fűtőgázok a 3. ábrában látható nyitott (B) szelepeken, (5 6 és (7) csatornákon keresztül a kürtőbe jutnak. Ily miódon a sütő kamra falai ahelyett, hogy a falazat által átadott meleg segélyével lassan melegednének föl, rendkívül gyorsan melegszenek a közvetlenül keresztülömlő gázok hatására. Ha a kemencét, ill. a sütőkamrát gyorsan le akarjuk hűteni, a (C) szelepet elzárjuk, a (B) szelepeket pedig nyitva és ezzel egyidejűleg az (A) szelepeket zárva hagyjuk. A (4) csatorna elzárása után a kemence ajtaját nyitjuk, melyen keresztül1 a hideg levegő beomlik és a sütőkamra fenekén alkalmazott nyílásokon keresztül (1. és 3. ábra) beszívatik, majd pedig a (9 5 6 és 7) huzamokon keresztül a kürtőbe áraimlik. A kemenoe feneke alatt keskeny üreges tér van hagyva, mely a sütőkamrát félmagasságáig övezi és ezzel vízszintes síkban elrendezett és a sütendő kenyerek fölött torkoló nyílásokon keresztül közlekedik. Az 1., 4., és 5. ábrában látható (12) csövek meleg víz bevezetésére szolgálnak, mely a sütőkamrában gőzzé változik és a kenyerek fényességét adja meg és a repedezést akadályozza meg. A gőz az említett csövek falain alkalmazott nyílásokon keresztül áramlik ki és a kemence falában alkalmazott (15) nyílásokon keresztül lép a kemence sütőkamirájáta, Jiogy ebben a kenyereken kondenzálódjék. A (15) rések vízszintes vonalban vannak elrendezve a sütőkamra fél magasságában. A (12) csövek ellentétben az ismert kemencékkel úgy vannak elhelyezve, hogy könnyen vehetők ki és helyezhetők vissza, miáltal könnyen tisztíthatók és pótolhatók. Világos, hogy ezen csövek a kemence mellső részében elrendezett egyéb hozzávezető csövekkel (5. ábra) kapcsolandók, melyeken át a meleg vizet bevezetjük. A rajzban füstemésztő rostéllyal van a tüzelés fölszerelve, nehogy füst jusson a sütőkamrába, azonban .természetesen tetszőleges rendszerű tüzelést, esetleg csöppfolyós vagy gáznemű tüzelőanyaggal táplált tüzelést is alkalmazhatunk. A kemence falazott lehet vagy' fémből készülhet, esetleg részben falazással, részben pedig fémből, avagy tetszőleges alkalmas anyagból. A szelepek vagy totattyúk száma és elhelyezése, valamint a huzamok száma és elhelyezése sokféleképen változtatható, anélkül, hogy a találmánynak a gyors hevítést és lehűtést megengedő lényegét érintenék. SzABADALMt IGÉNYEK. 1. Újítás kenyér és egyéb élelmiszerek sütésére szolgáló kemencéken, jellemezve azáltal, hogy a sütőkamra falai hoszszában vezetett és a sütőkamrával nyílások segélyével összekötött fűtőcsatornákban tolattyúk vagy szelepek vannak olyképen elhelyezve, hogy azok megfelelő beállítása révén a fűtőigázokat vagy csak a fűtőcsatornákon, vagy pedig a sütőkamra gyorsabb fölhevítése céljából közvetlen a sütőkamrán vezethetjük keresztül. 2. Az 1. alatt igényelt kemence, j ellemezve azáltal, hogy a kemence hátsó részét egy vagy több, tolattyúval fölszerelt csatorna úgy köti össze, a sütőkamra födémén lévő fűtőcsatornákkal, hogy a tolattyúk és a sütőkamra ajtajának