42441. lajstromszámú szabadalom • Hordható acetylén gázgenerátor

- 4 hogy a gázgenerátor belsejében állandó nyomás uralkodik. 2. Az 1. alatt védett gázgenerátor fogana­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy á víztartályban három cső van elren­dezve, melyek egyike a víztartály két kamrájának második összeköttetését ké­pezi ós levegőnek a fölső kamrából való kivezetését is közvetíti másika, mely spirális alakot nyer, hogy ilyképen a víz a tartálydöntésekor abból ki ne foly­hassék, az alsó tartály a külső levegő­vel köti össze, harmadika pedig vízbeve­zetésére szolgál, mimellett a generátor csapok vagy szelepek alkalmazása nélkül működhetik. 3. Az 1. alatt védett gázgenerátor fogana­tositási alakja, jellemezve a karbidot be­fogadó tartály által, mely tömítést közre­fogó két gyűrűnek két csuklós csavar­menetes csapszög segélyével való össze­szorítása által légmentesen elzárható. 4. Az 1—3. alatt védett gázgenerátor foga­natosltási alakja, azáltal jellemezve, hogy a gázfejlesztésre szolgáló víz lefo­lyásának szabályozására határolt nyitású szelep van elrendezve, melyet hengeres lemezbe ütköző és ezáltal a szelep nyi­tását határoló kampóval ellátott rúgóval fölszerelt kupak elforgatása segélyével tetszés szerint szabályozhatunk, mimel­lett a kupakon egy pecek nyúlik át, melynek segélyével a rugót összeszo­ríthatjuk és kampójának a lemezbe való ütközését meggátolhatjuk, miáltal a sze­lepet tisztítás céljából teljesen kicsavar­hatjuk és szétszedhetjük. 5. Az 1—4. alatt védett gázgenerátor foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a karbidot befogadó tartály egy tokba van helyezve, mely a víztartály­lyal otyképen van légmentesen össze­kötve, hogy a víztartályra erősített gyűrű kaucsuk tömítés közbeiktatásával a tokra erősített tartók és ezekhez csukló­san csatlakozó csavarmenetes csapszö­gek segélyével a tokra szorítható, mi­által a belső tartály légmentes zárása biztosítva van. 6. Az 1—5. alatt" védett gázgenerátor foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy egy vagy több lángzóval van el­látva, melyek közvetlenül a generátorra vannak erősítve. (2 rajzlap melléklettel.) •MIA* •AazvtmT/kmMÁe rvoMDÁj* mMmTM

Next

/
Oldalképek
Tartalom