42392. lajstromszámú szabadalom • Újítások turbinákon
ezen ábra teljesen szimmetrikus (42) tuskónak az 5. ábrában föltüntetett metszetével; a 7. ábra a (43) tuskónak az 1. és 4. ábrák (C-C) vonala irányában vett részletmetszete, melyen a (47) vezetőcsatorna látható, mely a közeget az egyik serlegsorozatból a vezetőtuskó ellenkező oldalán levő serlegsvrozatba vezeti, hogy ennek további működését biztosítsa; a 8. ábra a reverziós szelepnek, az 1. ábra (S-S) vonala szerint vett, nagyított részlet metszete; míg a 9. ábra a 2. ábra szabálytalan (Y-Y) vonala szerint vett részletmetszete és az itt alkalmazott U-alakú serlegeket is mutatja, melyeknek alakja egy másik találmányom tárgyát teszi. A rajzokon ugyanazon betűjelzések ugyanazon alkatrészekre vonatkoznak. A rajzokon a gépnek csak azon alkatrészei vannak foltüntetve, melyek szükségesek a különböző berendezések megértéséhez. A turbina kerekeinek csapágyai és állványzata, valamint égyéb részek, a rajzokon nincsenek ábrázolva, miután találmányom azokra nem vonatkozik. A rajz metszetben föltünteti a mellső (1) szekrénylapot, a (2) szekrénygyűrűt a futókerék első kamrája számára és a (3) szekrénygyűrűt a szomszédos kamra számára. A két kamra között a (44) diafragma látható. Ábrázolva van továbbá az első kamra (4) turbina kerekének részletmetszete, valamint a szomszédos kamra (5) turbina kerekének hasonló metszete. A (6) és (7) serleggyűrűk vagy szegmentek lényegükben megegyeznek egymással, csakhogy' szimmetrikus elrendezésűek és ellentétes irányúak. A középen levő (8) serleggyűrű mindhét oldalon serlegekkel vau ellátva oly célból, hogy a kerekeket az egyik vagy a másik irányba forgassák, mely serlegek az emiitett (6) és (7) gyűrű serlegeivel együtt működnek, aszerint, hogy a turbinakerék mely oldala van működésben és hogy az mely irányban forog. A második kamra (9) és (10) serleggyűrűi vagy szegmentjei teljesen azonosak a turbinakerék első kamrájának (6) és (7( serleggyűrűivel, csakhogy kissé nagyobbak, míg a középső (11) serleggyűrű teljesen hasonló a turbinakerék első kamrájának középső (8) serleggyűrűjéhez, csakhogy megfelelően valamivel nagyobb. A (6) gyűrűben a turbinalapát gyanánt működő U-alakú (12) serlegek vannak kiképezve, melyek a középső (8) gyűrű megfelelő oldalán levő U-alakú (121 ) serlegekkel működnek együtt. A turbinakerék túlsó oldalán a (13) serlegek vannak elrendezve a (7) gyűrűkben, míg a középső (8) gyűrű ugyanezen oldalán (131 ) serlegek találhatók. Ez utóbbi serlegek teljesen hasonlók a (12) és (121 ) serlegekhez, csakhogy szimmetrikus elrendezésűek és az ellenkező irányú erőkifejtésre vannak beállítva. A turbinakerék második kamrájában a (10) serleggyűrű (14) serlegei és a középső (11) serleggyűrű (14x ) serlegei megfelelnek az első kamra turbina kereke (13) és (131 ) serlegeinek, mig a (9) serleggyűrű (15) serlegei, valamint a középső (11) gyűrű (151 ) serlegei pontosan megfelelnek az első kamra turbinakereke (12) és (121 ) serlegeinek. A (15) és (151 ) serlegek ellentétes irányúak a (14) és (141 ) serlegekhez képest és ezen serlegsorozatok ugyanoly viszonyban állanak egymással, mint a (12) ós (121 ) serlegsorozatai a (13) és (131 ) serlegsorozatokhoz. A (42) és (43) tuskókban a magasnyomású (16) és (17) kifúvónyílások vannak elrendezve, melyek egymáshoz teljesen hasonlítanak, szimmetrikus elrendezésűek azon célból, hogy a közeget a turbina első kamrájának két oldalt elrendezett serlegeibe vezessék. A második kamrában levő (18) és (19) kifúvónyílások megfelelnek az első kamra futókerekét tápláló (16) és (17) kifúvónyílásoknak. A második kamra kifúvónyílásai a megfelelő (40) és (41)-el jelzett tuskókban vannak elrendezve. A (42, 43) és (40, 41) tuskókon átmenő (47) vezetőcsatornák pontosan szembeesnek egymással és mindegyik tuskópárban egymáshoz képest szimmetrikusan vannak elhelyezve. Ezen vezetőcsatornák részletes alakja a 4. és 7. ábrák-