42322. lajstromszámú szabadalom • Készülék elektrolitikus fémbevonatok előállítására egy vagy több áramszedővel

huzalnak hurkolódása folytán az áramszedőktől való leemelkedése következtében föllépő szikraképződés, ami a fémbevonatnak legalább részleges elroncsolódását idézi elő, ki legyen zárva. Ezen feltételnek eleget tesz a jelen találmány szerinti berendezés, melynek lényegét a következőkben ismertetjük. Legkisebb a súrlódási ellenállás természetesen görgőknél, amelyeknek vezető kerületén a huzalt tovahúzzuk. Minthogy azonban a görgő és a kifeszített huzal (elméletileg) az alkotó csak egy pontjában adhatnak kontaktust és így az áram áthaladásával szemben esetleg túlnagy ellenállás lépne föl, ennélfogva ajánlatos a görgőket, úgy alkalmazni, hogy a huzal vezetőgörgőknél ismeretes módon kényszerítve van a görgőfölületét többé-kevésbbé nagy ív mentem érinteni, amint ezt a 2. ábra vázlatosan mutatja, (f) az áramforrás negatív sarkával összekötött áramleszedő görgő és (b) a nem vezető anyagból készült vezetőgörgő, mely esetleg pl. porcellánból állhat A (b) görgő természetesen — a huzal haladási irányában — az áramleszedő görgő előtt vagy mögött rendezhető el. Az (f) görgő és a (c) huzal között ekkor benső kontaktus létesül és a huzal a görgő kerületéről le nem futhat mindaddig, amíg azt egyik vagy mindkét irányban húzzuk. A huzalnak az egyenes iránytól a vezetőgörgő által való eltérítése rúd vagy lemezalakú anodák alkalmazása esetén amelyek a huzal mindkét oldalán vannak elrendezve, teljesen mellékes, mert a huzal ennek dacára még mindig az anodák ugyanazon behatása alatt áll. A nagy áramerősség folytán a huzal majdnem egész fölületén egyenletes fémbevonat keletkezik, tehát azon oldalokon is, amelyekkel szemben anodák nincsenek. Ezen oldalokon azonban, vagyis fönt és lent, ha az anódák jobb- é3 baloldalt vannak elrendezve, a fémbevonat valamivel gyengébb és fönnáll annak veszélye, hogy az áramleszedők és vezetőgörgők által, amelyek a huzalra függélyes síkban hatnak, épen ezen gyengébb helyek kissé elkoptatnak úgy, hogy a fémbevonatok vastagságának különbsége nagyobbodnék. Ezen hátrány megszüntetése végett a vízszintesben is rendezhetnék el áramleszedő- és vezetőgörgőket, ami azonban azon szempontból nem ajánlatos, mert akkor az egész vezétőgörgőt a fürdő fölszíne alatt kellene elrendezni és a rajtuk lerakodó elektrolitikus fémbevonat következtében energiaveszteséget okoznának. Ha ezen káros hatást csökkenteni akarjuk, akkor ezen elrendezésnél papir-, üveg-, keménygummi-, porcellásn-, pala- vagy máseféle ernyőt kell a görgő és anoda közzé beiktatni vagy pedig ezen görgők közelében az anodákat meg kellene szakítani. Hogy az áramszedőgörgőnek csak kisebb részét kelljen a fürdő fölszíne alatt elrendezni, olyan görgőket alkalmazhatunk, a minők a 3. és 4. ábrában vannak függélyes metszetben és fölülnézetben föltüntetve. Ezen (g) és (h) görgők vízszintes tengelyeken ülnek és az (i) barázdákkal vannak ellátva, amelyekben a befektetett (b) huzal csak oldalt érintetik, fölül azon nem. A huzal biztos vezetése végett két-két ilyen görgőt rendezünk el egymás mögött (4. ábra), ezek azonban a huzal különböző oldalán fekszenek. Az egyik (g) görgő a huzalt azután jobbra lefelé szorítja és így a huzal kiugrása ki van zárva. Ily módon a huzal- és áramleszedők között benső kontaktust is érünk el, a káros szikraképződés lehetetlenné van téve ós a huzal azon helyeken, ahol a fémbevonat gyengébb, kímélve van. A görgők nem merülnek nagyon mélyen a fürdőbe (3. ábra) és ennélfogva nagy energiaveszteséget nem idéznek elő, még akkor sem, ha az anodák és görgők között ellenzőket vagy ernyőket nem rendezünk el. A görgőknek vízszintes tengelyen való elrendezése azon előnnyel is jár, hogy több drót egyidejű galvanikus bevonására szolgáló berendezéseknél az egymás mellett fekvő áramszedő és vezetőgörgők mindig egy-egy tengelyen rendezhetők el, miáltal a berendezés lényegesen egyszerűbb lesz. A (k) anódák ekkor ezen tengelyeknél meg lehetnek szakítva