42279. lajstromszámú szabadalom • Kenőkészülék tengelyek számára
Mivel a szalagnak minden tartója rugalmas és engedékeny, a szalag mindig a tengely egyik oldalához nyomódik és azzal állandóan érintkezésben marad, tekintet nélkül a kopás okozta változásokra. Azonkívül az egész készülék könnyen beilleszthető a tengely perselyébe, ha ez utóbbi már a vasúti kocsi alatt el van helyezve, mivel a készülék valamennyi része engedékeny és ennek folytán a tengelyvég és a persely közötti keskeny résen át könnyen betolható. A (20) csapot a (13) görgővel összekötő kerékmű egy (25) tokba van helyezve, melyet egyszerűen úgy illesztünk föl, hogy a (20) csapot és a (37) tengelyt a (21) és {34) hüvelyekbe toljuk, azután pedig (26) és {38) sasszögek segélyével rögzítjük. A kerékmű tokja egyúttal a kenőkészülék részeit -külső behatások ellen megvédi, midőn a persely a kenőanyag betöltése céljából nyitva áll. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kenőkészülék tengelyek számára, jellemezve egy, a tengelyvég középvonalának egyik oldalán elrendezett végtelen szállító szalag által, mely tartógörgők körül van fektetve és egyik ágával a kenőfolyadékba merül, másik ágával pedig a tengelyvéghez nyomódik. 2. Az 1. igénypontban védett kenőkészüléknek egy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a végtelen szalag rugalmas és engedékeny tartógörgők körül van fektetve. 3. Az 1. igénypontban védett kenőkészüléknek egy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a végtelen szalagot az egyik tartógörgő ós a tengelyvég közé iktatott kerékmű hajtja. (3 rajzlap melléklettel.) (*« RV^NT 1 NYOMDÁJA OUCMP«AT»»