42263. lajstromszámú szabadalom • Készülék drótok összeköttetésére
- 2 -más mellé helyezett (1, 2) drótoknak két helyen való megfogására szolgál. E célból a fölső rész megfogó pofa gyanánt van ki képezve úgy, hogy a fölső (9) pofákat a (11—41) csavarok jobbra, vagy balra forgatása és (12) rugók segélyével az alsó (10) pofákhoz közelíthetjük, illetve tőlük eltávolíthatjuk. Ezen (9), (10) pofapárok közé fogjuk be a (3) hüvely két végét. Ezen befogott részt összecsavarjuk és pedig úgy, hogy a (3) hüvelyt középen is megfogjuk é3 ezen harmadik fogó szerkezetet a hüvely körül, mint a tengely körűi mindaddig forgatjuk, míg a hüvely megfelelő mértékben meg nem csavarodott. Ezen eljárásnál, amikor a büvely végét fix pofákba és a hüvely közepét a körülforgatható pofába fogjak be, a hüvely egyik fele bal, másik fele jobb menetű csavarodással lesz ellátva, amint az a (Fig. 2.-ön) látható. Lehetséges a hüvelyt, illetve drótokat olyképen is megfogni, hogy csak az egyik végét fogjuk be a (6), vagy (5) tartó szorító pofái közé, a másik végét pádig azon pofával fogjuk meg, amelyet körűiforgathatunk és ez esetben a hüvely teljes hosszában csak egy irányban lesz elcsavarva, amint ez a Pig. 3-on látható. Amint a hüvelyt, illetve a drótokat körűi csavarjuk, a csavarás következtében a (9, 16—9, 10) pofapárok közé befogott hüvely, illetve drótok hossza megrövidül, miért is a fogó pofapároknak a nyíl irányában elmozgathatóknak kell lenniök. (Fig. 4.) Ezt úgy érjük el, hogy az (5) illetve (7) tartók fölső részét (13) csapszerűleg kiképezzük (Eig. 6.) amely csap közül a (9) és az ezzel (14) csap segélyével összekötött (10) pofapár körülforoghat. Hogy ezen (9, 10) pofapár a (13) csapról le ne eshes•sék, azt a (15) csavar (16) feje akadályozza meg. Amint tehát a (3) hüvely a benne levő (1, 2) drótokkal a csavarodás következtében rövidül a hüvely végeit fogó (9, 10) pofapárok elforoghatván, követik a hüvely megrövidülését. Hogy a (9, 10) pofapárokkal az összecsavarandó hüvelyt, illetve drótokat, megfoghassuk, erre szolgál a (11) szárnyas fejű csavar, amelynek egy irányban való csavarásakor a (37) rúgó (9) pofát megemeli és így a (10) pofától eltávolítja úgy, hogy a pofák nyitva vannak, mikor is az összecsavarandó hüvelyt, illetve drótokat a pofákba betehetjük, avagy a már összecsavart hüvelyt, illetve drótokat a pofák közül kivehetjük. A körűiforgatható pofapárnak szerkezete a következő; a (4) rúdra (16) kar van erősítve; (Fig. 4. Eig. 5.) Ezen karnak fölső (17) része csapágyszerűleg van készítve, amely csapágynak középvonala összeesik a (9, 10) szorítópofák megfogó helyeit összekötő egyensssel. A (16) kar (Fig. 4. Fig fc.) alsó része a (19) és (20) csapágyakkal van ellátva, amely csapágyakban a (21) csavarorsónak (22) tengelye van ágyazva. Ezen 4 (22) tengetyre van ékelve a (23) forgató. A (16) kar alsó (24) része, mint fogó van kiképezve, melynek segélyével használat közben az egész készüléket tartjuk. A (16) ' kar fölső (17) csapágyában forog (25) fogaskerék, illetve annak (26) csapja. Hogy a (25) fogaskerék a csapból ki ne essék, ezt a csap végére csavart (27) csavaranya akadályozza meg. A (25) fogaskerék oldalára van erősítve (Fig. 4. Fig. 7.) a hüvely illetve drótoknak megfogására szolgáló harmadik pofapár. Ezen harmadik pofapár alsó (29) része szilárdan van a fogaskerékre erősítve és a (30) czap segélyével Fig. 5. Fig. 7. a (31) pofával van összekötve. A (32) rugó a (31) pofát a (29) pofától állandóan eltávolítani igyekszik. A (33) csavarorsónak elcsavarásával azonban, a mely csavarorsónak (34) feje, a (31) pofára támaszkodik, a (31) pofát a (29) pofához szoríthatjuk. Minthogy ezen (33) csavart helyszűke miatt ezen helyen szárnyas fejjel nem láthatjuk el, hogy ne kelljen a (33) csavarnak jobb vagy bal irányban való csavarásához külön kulcsot használni, a következő módon járunk el: A (33) csavar (34) fölső részében a (35) rúd ide-oda mozoghat, Ezen (35) rúd segélyével a (33) csavart anélkül, hogy a (35) rúd a (25) fogaskerékbe ütköznék elcsavarhatom 180 fokkal úgy, hogy az a pontozott helyzetbe jut. (Fig. 7,) A (35) rudat első