42188. lajstromszámú szabadalom • Malacszoptató készülék
a tartány legmélyebb helyébe torkol és azután a tartány mögött és körül fölfelé haladva, a tartánynak körülbelül középmagasságában vízszintes helyzetben végződik. Az (a) tejtartó egy (h) szigetelő anyaggal bélelt, célszerűen fából készült (i) szekrénybe van ágyazva, mely hosszában két •részre van osztva. A két rész összekap- i -csolása ismert módon (k) csuklók segélyé- j vei történik, melyek a tejtartó könnyű ki- | vételét teszik lehetővé. Az (i) szekrény két homloklapján (1) csapok ülnek, melyeknek segélyével a készülék az (m) ágyakba helyezhető. Ez utóbbiak úgy vannak kiképezve, hogy az (i) szekrény előre húzható •és amellett tengelyre körül is elforgatható. A szekrény mellső oldala, hol az (f) szívó•csövecskék kitorkolnak, könnyű (n) bőrpárnával van borítva, mely (o) szíjacskák segélyével csatolható fel. Ezen párna célja hibban áll, hogy a készülék mellső részét, az anyaállat hasához hasonlóan, puhává tegye, hogy a malacok a (g) gumiszívók megragadásakor orrukat meg ne értsék. Az (i) szekrény kerületén, a két homlokfal közelében két-két (p) tekercsrúgó van beakasztva, melyeknek másik végei a (q) tartódeszkához vannak erősítve úgy, hogy a malacok a készüléket szopás alkalmával tetszés szerint előre húzhatják vagy föl- és lefelé mozgathatják, illetve tengelye körül kissé •elforgathatják, amikor is a (p) rúgók a készüléket ismét eredeti helyére viszik vissza. Az orral való dörzsölés, illetve az emlőbimbók mozgatása, amit a malacok az anyaállatnál végeznek, itt is lehetséges úgy hogy a malacok természetes ösztöne itt is megnyilvánulhat. A készüléknek még az az előnye is van, hogy a tartányban levő tej felszínén nem válhat ki zsír, mivel ez szopás alkalmával mindig visszarázatik a tejbe. A készülék a malacoknak lehetőleg természetes viszonyokat nyújt és egyidejűleg minden részének alapos tisztítását teszi lehetővé. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Malacszoptató készülék, mely egy szigetelő anyaggal bélelt szekrénybe ágyazott, egy vagy több szívócsövecskével és mellső oldalán rugalmas párnával ellátott tejtartóból áll, jellemezve azáltal, hogy a meghasított (m) tartókba vízszintesen ágyazott szekrény kerületének átellenes helyeihez (p) tekercsrugók vannak erősíve, melyek a szekrényt hátrafelé húzzák és annak előre húzása vagy tengely gyanánt szolgáló (1) csapjai körül való elforgatása után ismét eredeti helyzetébe vezetik vissza. 2. Az 1. igénypontban védett készüléknek egy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a szigetelő bélésbe ágyazott szívócsövecskék könnyen kivehetően vannak ágyazva és a tápláló folyadékot a tartány legmélyebb helyéről veszik és úgy vezetik a tartány körül, hogy a folyadék véletlen kiömlése nem fordulhat elő. (1 rajzlap melléklettel.) RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁM BUUMIWI