42184. lajstromszámú szabadalom • Eljárás száraz paradicsomkonzerv előállítására

— 2 —. elég magas hőfokon és a szabad levegőn kell főznünk, hogy azok ama kémiai változáson menjenek keresztül, melyek a kellemes ízét megadják. Ezután, vagy közvetlenül a szétvagdalás után a masszát finom hálójú szitán (1—lVa

mm. lyukak) szorítjuk át úgy, hogy ez a magokat és a héját visszatartja és hogy a húsos részek finoman elosztott állapotban kása alakjában a lével együtt távoznak. Ezen vízdus kását, mely kb. 95% vizet tartalmaz, ezután elpárologtatjuk és megfelelő légmentes tartályokban, kádakban, kamarákban stb. alacsony hőfokon elpárologtatjuk és szárítjuk. Hogy a friss terménynyel szín és íz tekintetében egyenértékű jó terményt nyerjünk, szükséges, hogy különösen a szárítás vége felé a hőfok lehetőleg alacsony legyen és semmiesetre se lépje túl az 50° C-t. Ennek folytán kezdetben, míg a termény sok vizet tartalmaz, a hőfokot kb. 20° C-on, azaz a folyadéknak a légüres térben való forráspontja fölött tartjuk (de semmiesetre sem engedjük 50° C. fölé emelkedni) és később a teljes kiszárításhoz a hőfokot, esetleg még le is sülyeszthetjük. A szárítás első periódusa előnyösen légüres kazánban történik, míg a paradicsomkása nem tartalmaz többet kb. 40% víznél. Ezen sűrű kását azután szekrényekben lévő lemezeken és szintén légüres térben teljesen szárazra párologtatjuk el. Minthogy a paradicsom növényi enyvben gazdak és ezenkívül igen nedvszívó, nem lehetséges a termény ízének és színének konzerválásához szükséges hőfoknak állandó betartása mellett a lemezeken való egyszerű kiterítéssel a kását annyira kiszárítani, hogy azt megőrölni lehessen. Ehhez magasabb hőfokot kellene alkalmaznunk, mely azonban a termény ízét elrontaná. Hogy őrölésre alkalmas módon megszárított és mégis jó ízű terményt nyerjünk, a 40% vizet tartalmazó sűrű kását vékony szálakká vagy szalagokká kell kihúznunk és ezeket a szárító lemezeken szét kell terítenünk. Ezen szálakat vagy szalagokat pl. hengeres sajtó segélyével nyerjük, melynek fenekét lyukgatott (max. 1 mm. átmérőjű lyukkal biró) lemez képezi. A szárító lemezek a sajtó alá tolatnak és vékony szálakkal boríttatnak be. A kásának a lemezeken való szétterítésével még azon hátrány is jár,, hogy a megszáradt kásaréteg a lemezekhez tapad, még pedig növényi enyv tartalmánál fogva oly erővel, hogy csak ollók segélyével való széttörés által választhatjuk le azokról. Ezen körülmény a nagyban való gyártást igen nehézkessé, hacsak lehetetlenné nem teszi, mert a megszáradt réteget igen rövid idő alatt kell eltávolítani^ ha nem akarjuk, hogy a nedvszívó termény a levegőből nedvességet szívjon magába és ennek folytán megőrölhetőségét elveszítse. Ezen föltételeket csak nagy anyagveszteséggel és kézi munkára való jelentékeny költségekkel lehetne kielégíteni. Ha Viszont vékony szálakba húzzuk a kásátv az csak egyes pontokon tapad és szárítás, után egyszerre eltávolítható. A szárítás utolsó periódusában, ha azt gyorsítani akarjuk, előnyösen kevés levegőt vezetünk be. Minthogy az oxygénnek a masszára valá huzamosabb behatása színének sötétedését és ízének megváltozását idézi elő, ajánlatos az említett célra oxygéntől mentesített levegőt vagy szénsavat stb. alkalmazni. Levegőnek .stb. igen csekély mennyisége, mely a légürességet csak alig befolyásolja, elegendő a kitűzött célra úgy, hogy az elpárologtatási hőfok csak alig néhány fokkal fog emelkedni. A szárítást addig folytatjuk, míg a termény megőrölhetővé nem válik; megjegyzendő, hogy ezen termény igen nedvszívó és hogy nedves levegőn kitéve,, megőrölhetőségi tulajdonságát elveszti. Ennek folytán közvetlenül a kihűlés után kell azt megőrölni és megfelelő helyiségekben minden légújítás, valamint túlságos nedvesség behatása ellen meg kell védenünk. A terményt többé-kevésbbé finomra őröljük meg. Ezen célra előnyösen hengeres malomjáratot alkalmazunk, megjegyezzük azonban, hogy fémhengereket nem szabad alkalmaznunk, mert a nyert termény ilyenkor igen sötét árnyalatú mártást ad, melynek íze is szokatlan. Az őrlő járatoknak szét-