42152. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés nagyolvasztók adagolására

8 -lött fekszenek és ha a forgómozgás vál­toztatásaira egy meghatározott sémát hasz­nálunk, akkor az eddigelé elkerülhetetlen szabálytalan és egyenlőtlen szétosztást a (6) tölcsérben és a kemencében kiegyen­lítjük és tökéletesen egyenletessé tesszük. Ha a (6) tölcsér a kivánt magasságig megtelt, akkor a (16) emeltyűnek a (19) henger útján oly mozgást adunk, hogy a (7) harang lesülyed úgy, hogy a tölcsér tartalma a nagyolvasztóba ömlik. Mint­hogy az egyes csilletöltetek a (9) tar­tányba való kiürítésnél a függélyes ten­gely körül egyenletesen szétosztatnak, en­nélfogva az egymásra következő csilletöl­tetek a nagyolvasztóban a tengelyhez ké­pest ugyanezen viszonyban és aránylag vékony réteg alakjában teríttetnek szét, mimellett az egymásra következő rétegek durvább és finomabb részei a megadott módon a tengely körül szét vannak osztva. Az adag ezen elrendezése és szétosztása a benső érintkezés céljára és az egymásra következő rétegek vegyi reakciók könnyű bekövetkezésére ideális előföltétslt képez. A mészkő vagy más pótlékok szintén ugyanily módon osztatnak szét, hogy egyenletes salakot kapjunk. Ha azonban valamely ok folytán a bevezetett anya­gok egyikének rétegei vastagabbra veen­dők, akkor ezt a találmány értelmében az­által érhetjük el, hogy ezen anyagból egy­másután két vagy több csilletöltetet he­lyezünk be. A föntebbiekből kitűnik, hogy a talál­mány lényege abban áll, miszerint az ada­got oly módon kezeljük, hogy a kemencébe való bevezetésnél az egymásrá következő adagok a kemence függélyes tengelye kö­rül egyenletesen szétosztatnak úgy, hogy a nagyolvasztóban lévő toroksíposzlop meg­közelítően egyenletes ellenállást fejt ki a fölemelkedő gázáramok áthatólásával szem­ben és pedig a keresztmetszet minden pontján. Ez a rajzon kissé fokozott mó­don van föltüntetve, amennyiben a csille­töltet egyes részeinek a fölső forgatható tartányban való egyenlőtlen szétoszlási tö­rekvése és az alsó tartányban a szabály­talan szétoszlás kissé fokozott mértékben van föltüntetve. SZABADALMI IGÉNYEK. . 1. Eljárás nagyolvasztók adagolására, jel­lemezve azáltal, hogy az adag egyes ré­tegeit egymáshoz képest eltoljuk, vagy a nagyolvasztó tengelye körül elfor­gatjuk, hogy az egyes rétegek fino­mabb és durvább részei fölváltva egy­máson feküdjenek. 2. Berendezés az 1. igénypont szerinti el­járás foganatosítására, jellemezve az­által, hogy a nagyolvasztó fölső ré­szén egy alul elzárható, az egyes ada­gokat fölvevő és meghatározott időkö­zökben továbbadó tartány van elren­dezve, mely tetszés szerinti berendezé­sek segélyével forgatható úgy, hogy az adag leeső rétegei egymáshoz képest mindig kissé el vannak forgatva. (1 rajzlap melléklettel.) HtSZVÉ*YTARSA8A0 NYOMMJA MJOM»Tflft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom