42072. lajstromszámú szabadalom • Szállítható kemence állati hullák elégetésére
dezés azért vált szükségessé, hogy a kocsi a kemencéből való kitolásánál az (e) pálya görbületeit követhesse. Hogy a kocsi az alsó görbülethez is hozzásimulhasson, a csuklót képező középső tengely csapágyait képező (hl) lapos vasak megfelelő mértékben ferdén helyeztetnek el. A kocsi ezen elrendezése igen célszerűnek bizonyulj mert a behúzást nagy mértékben njegkönnyiti. Amellett ezen elrendezés szerkezeti tekintetben is célszerű, mert a kocsi aránylag nagy hossza mellett (8—4 m.) a kemencében uralkodó nagy hőmérséklet mellett középen kihajolna, tehát a kocsit ott egy harmadik tengely által, vagy más módon alá kell támasztani. Az 5. és 6. ábrán föltüntetett elrendezésnél, ezen harmadik tengely egyúttal a két részt összekötő csuklót is képezi, a mi a szerkezetet lényegesen egyszerűbbé teszi. Lehetséges természetesen a kocsit egy darabból is készíteni és* pedig akár lapos vasakból, akár pedig lyukasztott vaslemezből, vagy pedig sodronyszövettel bevont rúd, vagy egyéb vasakból. A kocsi a kemencéből a három részből álló (e) pályára tolatik. A pálya három része hevederek által, vagy más alkalmas, könnyen oldható módon erősíttetik össze úgy, hogy a pálya bármikor nehézség nélkül összeállítható és szétszedhető. Ennek előnye, hogy a pálya részekre szedve a kemence szállítása közben a kemence oldalán fölfüggeszthető. Az elégetés helyére érve a pályát összeállítjuk és a legfölső heveder útján a (c) szögvasak végéhez erősítjük. A füstgázok a lehajlítható (1) kürtön át távolíthatók el, melynek a kemencéhez erősített része a rajzon föltüntetett foganatosítási alaknál különös alakot nyer. Ha ugyanis a kürtőt a kemencén fölül helyezzük el, a forró égéstermékek csekély súlyuk folytán fölemelkednek és a helyett, hogy a hullán áthaladnának, a kürtőbe távoznak. Ennek elkerülése végett a kemencének a kürtőbe vezető (m) nyílásai a kemence két oldalán helyeztetnek el; a füstgázokat a kürtőbe a közös (n) cső vezeti. Ezen elrendezés folytán a hőmérséklet a kemencében nagy mértékben fokozható ós a tüzelőanyag a lehetőség szerint teljesen kihasználtatik vagyis a kemence hatásfoka növekszik és az elégetés olcsóbbá válik. A készülék működése a következő: A kemencét a hullához szállítjuk, ott a pályát a (c) szögvasak végéhez erősítjük. Erre az (o) forgattyú forgatása által az (f) dobról megfelelő hosszúságú láncot, vagy kötelet csavarunk le. A lánc, vagy kötél végére kampó van erősítve, melyet a kemencébe dugva, esetleg rúd segélyével megragadunk és a kemencéből kihuzunk. A lánhoz erősített kampót az állat testébe akasztjuk. Ezután a kosarat a kemencéből kihuzzuk és a pálya alján levő vízszintes részre toljuk. Ha ez megtörtént, a (k) forgattyú, a csavaráttétel és az (f) dobra csavarandó lánc, vagy kötél segélyével a hullát a kocsiba huzzuk. Hogy e közben a kocsi el ne mozduljon, hátsó kerekeit a pályát képező szögvasalakon átdugott peckek által rögzítjük. Ha a hulla a kocsiba húzatott, megtörténhetik az előirt hatósági boncolás. Ennek megtörténte után a kocsit a hullával együtt a kemencébe huzzuk. Most már a kemence (d) ajtaját elzárjuk és a hullát elégetjük. A lánc, vagy kötél áthúzása céljából a kemence hátulsó részén a (q) nyílást kell hagynunk, melyet a hulla elégetése előtt természetesen szintén elzárunk. Ezen folyamat lehetővé teszi, hogy a hulla megsemmisítése, illetve elégetése teljesen a hygeniai követelményeinek . megfelelően eszközöltessék és az állat elhullását okozó betegség továbbterjedése meggátoltassék. A boncolásra szolgáló műszerek sterilizálása céljából a kemence (d) ajtaján, vagy más alkalmas helyen a sémásan föltüntetett (r) tartályt alkalmazhatjuk, melyben a füstgázok melege által fölforralt víz, vagy sterilizáló folyadék a műszereket sterilizálja. SZABADALMI IGÉNTEK. 1. Szállítható kemence állati hullák elégetésére, jellemezve a lokomobil módjára