42011. lajstromszámú szabadalom • Újítások kötőgépeken
A találmány tárgyát képező platinakerék egy vagy két hengerrel kapcsolatban alkalmazható az említett jellegű gépeken, és akként van szerkesztve és egy fölfüggesztett vagy lengő keretre fölszerelve, hogy akkor, amidőn a fonalban, a tűkben vagy a platinákban bármily zavar áll be, vagy amidőn a platinakerekek csapágyai, vagy maguk a platinák nincsenek kellően olajozva és szabad mozgásukban meg vannak akadályozva úgy, hogy a platinák és a tűk eltörhetnek, a platinakerék azonnal kikapcsoltatik és a platinák fölszabadulnak a tűktől és ezen fölszabadított helyzetben tartatnak, amikor is egyidejűleg a primér tűsor szorítója is kihozatik a tűkkel való kapcsolatából, minek következtében a hurkok nem dobhatók le a tűkről és a megállító szerkezet működtetik úgy, hogy a gép megáll, miáltal az árú megsérülése és azon üzemzavarok kerültetnek ki, melyek a hurkoknak a tűkről való lefejtődése folytán keletkeznének és melyek szükségessé teszik a szövetnek a tűkre való visszahelyezését. A találmány továbbá oly eszközök elrendezésében áll, melyek a platinakerék platinamozgató szerkezetét az úgynevezett «platinatolót» automatikusan működtetik oly célból, hogy azon távolságok növeltessenek vagy csökkentessenek, mellyel a platinák a primér tűsor tűihez juthatnak úgy, hogy különböző hosszúságú hurkok vezethetők a primér tűkhöz, pl. rövid hurkok, ha egyszerű sima- szemet vagy szegélyt akarunk kötni, hosszabbak, ha recés árút akarunk előállítani, még hosszabbak pedig, ha laza vagy ritka szövetet akarunk készíteni. A találmány végre a következő leírásban leírt és &z igénypontokban igényelt alkatrészek elrendezésében és kombinációjában áll. A mellékelt ábrákban a jelen találmány tárgyát képező újítások egy foganatosítási alakban vannak föltüntetve. Az 1. ábra egy, (a találmány tárgyát képező újításokkal ellátott körkötő gépnek homloknézete, ahol is az állványzatnak al$ó része, valamint a szövetfeszítő szerkezeteket hordó fölső rész el van hagyva; a 2. ábra metszet az 1. ábrának A—A vonala szerint; a 3. ábra metszet az 1. ábrának B—B vonala szerint; a 4. ábra metszet a 2. ábrának C—C vonala szerint, mely a platinakereketiésazon emeltyűsorozatot tünteti föl, melynek segélyével a platinatoló szerkezet a platinakerékben működtetik, továbbá a tűhengernek egy részét és az. azzal való összeköttetést; az 5. ábra fölülnézet és részben metszet, mely a platinakereket és a tűszorítókat, valamint az, állítószerkezetet működtető elrendezést és az azzal összekötött alsó hengernek egy részét tünteti föl, ahol is a platinakerék a platinákkal az alacsonyabb henger tűi közé menesztett helyzetében van föltüntetve; a 6. ábra a platinakeréknek fölülnézete, ahol is a primér tűk szorítója, az állítószerkezet egy része, és a pliatinakerék az alacsonyabban fekvő hengerrel együtt és ezen henger tűihez képest a működési helyzetben vannak ábrázolva, ahol továbbá a henger egy része le van törve és az alsó ágyazó lemez metszetben van föltüntetve. 7. ábra a gép megállító szerkezetének nézete a 3. ábrában föltüntetett nyíl irányában nézve; a 8. ábra metszet a 2. ábrának D—D vonala szerint, mely 'metszet a szekundér tűsorozat forgó szorítóját és azon bütyköt ábrázolja, mely a primér tűsorozatot működteti, továbbá a primér és szekundér hengerek egy részét és azoknak tűit, végre két emeltyűsort, melyeknek segélyével a szorítónak kapcsolata a szekundér tűkkel megbontatik 6S i'clZ' említett tűbütyök emelkedik vagy sülyed, hogy a primér tűknek játékát változtassa; a 9. ábra metszet az 5. ábrának E—E vonala szerint, mely metszet ]a megállító szerkezetnek egy részét a primér és szekundér hengerekkel és azoknak tűivel való kapcsolatot szemlélteti, ahol is a két henger helykímélés céljából el van törve; a