41999. lajstromszámú szabadalom • Vasbetontartó és kapaszkodókengyel

TWPB-^-^FW^ -A A tartó fejlemezében a tartó mező (d,d) diagonálisaira merőlegesen fekvő (fl, f2) vasbetétek vannak; az (fl) betétek a fejlemez alsó szélében, az (f2) betétek a fejlemez fölső szélében fekszenek (1., 2. ábra). A tartó húzott részében levő (v) vasváz (4. ábra) (j) egyenes betétei végigvonulnak a tartó egész hosszában, (jl) végeik föl vannak hajtva; végeik felé a (j) betétek (15. ábra) (j2) bevágásokkal vannak ellátva. E bevágásokba (14. ábra) (r) rögzítő gyűrűk szoríttatnak, melyek az (11) befogó lemezeknek a (j) hosszbetétek (jl) végei felé elcsúszását megakadályozzák. Ez (11) befogó lemezek nem engedik a bebetonirozás után a (j) betétek (jl) végeit a tartó közepe felé elmozdulni. A (j) betétek fölötti rétegekben a (v) vasváz (h) betétei vannak. E (h) betétek nem vonulnak végig a tartó egész hosszában és nem is egyforma hoszszúak, hanem a tartó veszélyes keresztmetszetétől jobbra és balra oly távolságokban, — amint azt az erőtani viszonyok megengedik, — megtörnek (4., 16., 18. ábra) és e (h2) törési pontoktól kezdődőleg ferdén vonulnak a tartó belsejébe; a tartó nyomott részének a húzott rész felőli szélén lévő (n n) vonalon ismét megtörnek és oly szög alatt vonulnak a (h3) törési ponttól a tartó fölső lapjáig, hogy a nyomott részben levő (h4) behajlított betétrész oly hosszú legyen, hogy azt a vas és beton közti tapadó erők úgy fogják meg, hogy a betét anyagát már a (h3) törési pontnál a vasra megengedett igénybevétel nagyságáig lehessen kihasználni. A (h3) törési pont melletti hajlatban (h6) könyöklemez és ezek (h7) lyukain átfűzött és a (h) betét közé csavart (h8) kapaszkodó ágak vannak. A (h6) könyöklemez a (h3) törési pontban találkozó (h4) és (h5) szárakban, ható húzó erők eredőjének egy részét nagyobb betonfölületre viszi át, a megmaradt eredőrészt pedig a (h8) kapaszkodó ágak fogják föl. A (h) betétek (h2) törési pontjaikon a tartó vége felé tovább vonuló (j) és (h) betétekhez (p) pántok segélyével mereven úgy köttetnek (19., 20. ábra), hogy a törési pontban találkozó (hl) és (h5) betétszárakban keletkező húzó erők eredőjét a tovább vonuló (h) és (j) betétek segítségével lehessen egyensúlyozni. A (v) váz egyes szakaszaiban a (j) és (h) betétek más helyeken is egymáshoz köttetnek (18., 21. ábra). A kötést következőkép eszközöljük: A (p) vaspánt által a (h2) törési pontnál levő betéteket körülfogjuk, a (tl) (t2) tolószögeket áttoljuk és végül az (e) füles ékeket megszorítjuk. Az így összeékelt (j) és (h) betétek alkotják a tartó húzott részének (v) vázát. Az (e) ék (el) fülekkel is bír, melyekkel a vasakat egymástól vagy a mintaállványtól megfelelő távolságban tartja, de az ék elmozdulását is a bebetonirozás után megakadályozza. Amennyiben a tartó csúsztató vagy ferde húzó erőinek fölfogására a (b) betétek szárai nem elegendők, úgy a tartókba (5., 13. ábra) még (k) kapaszkodó kengyelek is jönnek. A (k) kapaszkodó kengyelek oly (kl) ferde szárakkal bírnak, melyek a tartó nyomott részének (n, n) széle közelében olyképpen vannak megtörve, hogy a tartó lapjáig terjedő tartórészben levő (k3) szárrész oly hosszú legyen, hogy a vas és beton közti tapadó erők által a szárrész úgy legyen megfogva, hogy a (kl) szárak anyagát már a (k2) törési pontoknál a megengedett igénybevétel nagyságáig lehessen kihasználni. A szár (k2) törési pontjainál levő könyökben (kö) könyöklemez van, mely a törési pontban találkozó (kl), (k3) szárrészek húzó erői eredőjének egy részét nagyobb betonfölületre viszi át; az eredő erő megmaradt részét a (k5) könyöklemezen átfűzött és a kengyelszárakat a könyöklemezhez szorító (k6) kapaszkodó ágakkal fogjuk föl. A szárak (k8) alsó végei a (j) betétekhez mozdulatlanul köttetnek; a kötés (6., 9., 10. ábra) ez esetben úgy történik, hogy a kengyelszárak alsó (k8) végei a (tl) áttoló szög közé csavarodnak, az áttoló szög pedig a kétrétbe hajtott (p) vaspánttal és (e) füles ékkel a (j) hosszbetétekhez kapcsoltatik. A kengyelszár alsó végeinek a hosszbetétekhez való kapcsolásnak más módja van