41980. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fémszulfátoknak előállítására
- 2 -Ismeretes Ugyali már egy eljárás, mely szerint a kénkovand önoxydatió és egész gyönge hevítés által vasoxydsulphattá alakíttatik és ez azután kimosatik. Ha azonban kénkovandot ily módon kezelünk, akkor az önoxydatiónál tapasztalat szerint mindig csak ferrisulphat képződik. A találmány szerinti eljárásnál azonban, minthogy nem kénkovandot, hanem sulphidicus érceket és kőzeteket alkalmazunk, melyek főleg más érceket is tartalmaznak a vason kívül és ezt is monosulphid alakjában bírják, ferrisulphat nem képződik, hanem főleg vasoxydot nyerünk, mert a ferrisulphatnak kénsavát a többi fémek lekötik. E mellett csekély mennyiségű ferrosulphat is képződik, ami kénkovand alkalmazásánál nem következik be. Kitűnt, hogy a jelen eljárásnál az oxydatió közben aránylag kevés, vízben oldható vassulphat képződik, hanem a vasnak legnagyobb része a csekély hőnél foganatosított önoxydatiónál hígított savban oldható vasoxyd és vasoxydul alakjában marad meg a tömegben. A reactió tehát a jelen eljárásnál egészen másképpen folyik le, mint az ismert eljárásoknál. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás fémsulphatok előállítására vasmonosulphidtartalmu eulphidekből ezeknek alkalisulphidekkel vagy alkalisulphatokkal és szénnel eszközölt hevítése és a massának ezután levegőn történő önoxydatiója útján, jellemezve azáltal, hogy az oxydatiót csak hígított savban oldható vasoxyd képződéséig folytatjuk és oldhatatlan vasoxyd képződését kikerüljük, mire a fémsulphatoknak és a vasoxydoknak kilúgozása után a még nem oxydált fémsulphideket és az esetleg visszamaradt vassulphidet, sulphat és oxyd képződése céljából további oxydatiónak és ezt követő lúgozásnak vetjük alá. • i:-i-AB pé&zv*M,TÍ*fcJ.ftio MWHfijtji t DBAFiifftfc