41976. lajstromszámú szabadalom • Újítás műtextilrostok előállítására való eljárásában

többé azon kellemetlen jelenség, hogy a gyártmány egyes részei ugyanazon fürdőben különböző intenzitással festődnek vagy különböző helyeken különböző fénnyel bírnak. Végül húzási szilárdságuk és rugalmasságuk eddig nem ismert nagyságot és egyenletességet ér el. Az ily módon elért műszaki hatás párhuzamosan halad a nem csekélyebb jelentőségű gazdasági hatással. Nemcsak az eddig a fonalak fölcserélésére többnyire alkalmazott kényelmetlen üveghengerek és az ezzel járó veszteségek, továbbá a mindenkor megszabott anyagmenynyisóg időszakos kezelése folytán képződő hulladékok és végül a gyönge alakzatok káros befolyásolása, melyek mechanikai sérülésektől; összetapadástól, összekuszálódástóL, vegyi folyamatok okozta túlhevítéstől stb. és más effélétől erednek, esnek el teljesen, hanem a száraz fonal előállítási időtartama néhány napról csak néhány másodpercre csökken, arci olyan ipari haladás, amelynek igen nagy jelientősége van. A műszaki nagy üzemben, eddig úgy jártak el, hogy a vizes cellulózaoldatokat fúvókákon keresztül alkalmas kicsap ószer be, savakba, bázisokba, sókba vagy alkoholba fecskendezték. Ily módon kocsonyás cellulózahidrátfonal keletkezik, melyet üveghengerekre kellett fölcsévélni, mert nem bírt a szükséges szilárdsággal és kezelhetőséggel, hogy azonnal jól cémázható vagy matringalakba hozható lett volna. A fonalat ennélfogva a hozzátapadó vegyszerektől olyképen kellett megszabadítani, hogy mindenik hengert, amelyre a fonalat fölcsévélték, a fonal minősége szerint savak vagy sók oldataival vagy vízzel mosták. Minthogy pedig a kocsonyás fonalréteg a mosófolyadék áthatolásával szemben jelentékeny ellenállást fejtett ki, a művelet igen hosszadalmas volt és csak hosszú idő alatt (6—8 óra) és különleges mosási eljárások alkalmazása mellett volt foganatosítható. Az eljárást még körülményesebbé tette az a körülmény, hogy nagy területre és sok kéz,i munkaerőre volt szükség, .mert a fonalrétegek a hengereken csak igén vékonyak lehettek, ha azt akarták, hogy a mosófolyadék egyáltalában olyan alaposan hatoljon át, hogy a fonalak összeragadását és így azok rossz lecsévélhetőségét és a szárított fonalak érdességét elkerüljék. A fonalak fénye is annál inkább csökkent, minél vastagabb volt a fonalréteg; ezen jelenség oka az, hogy az egyes fonalrétegek a szárításnál nem eléggé egyenletesen voltak kifeszítve. A mosást azáltal kísérelték megkönnyíteni, hogy a fonalakat először egy edénybe bocsátották és a mosást abban foganatosították, mimellett az edény forgatható volt, hogy a fonalak összekuszálédásuk elkerülése végett annyira előcérnáztassanak, amennyire ezt a következő mosási eljárás megengedte; vagy az edény helytálló is lehetett és a fonalakat mesterségesen egymásra halmozták vagy pedig az edényt gyorsan forgó centrifuga gyanánt képezr ték ki, melynek az volt a célja, hogy a mosófolyadékot bizonyos nyomással sziorítsa a rostanyagon keresztül. Eltekintve egyéb súlyos kellemetlenségektől, ezen eljárások még mindig nem teszik fölöslegessé a gyönge, kocsonyás fonal időrabló és sok hulladékkal járó vékony rétegben való fölesévélésének szükségességét és az ezután következő szárítást. Nyugodtan állíthatjuk, hogy ezen eljárások költségesebbek voltak, mint a régiek, melyek legalább lehetővé tették, az egyszer fölcsévélt fonalmennyiségnek meglehetős biztonsággal és sérülés nélkül a kezeléssel járó veszedelmeket való átvezetését. A szárítás ezideig igen hosszadalmas művelet volt, ha nagyon fényes, szilárd és egyenletesen rugalmas fonalakat akartunk előállítani. Meleg légáramban való szárítás nem volt mégengedhető, minthogy a cellulózahydrát igen érzékeny anyag és gyorsan ható melegnél bomlás mellett megbarnul és szilárdságából veszít. A szárítást ennélfogva aránylag alacsony hőmérsékletnél kellett foganatosítani és kb. 3 nap telt el, amíg egy kb, 100 kg-nyi, henge-