41897. lajstromszámú szabadalom • Készülék színhatások elérésére
— 2 -csát, melyen az (A B C) gyűrűk fölfekszenek. Ha a gyűrűk átlátszóak, mögöttük hely tálló vagy forgó színes ernyőt helyezzünk el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék színhatások elérésére, jellemezve egymásba kapcsolódó, forgatható, színes és esetleg áttetsző gyűrűk által. 2. Az 1. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve két, egymással közösen forgó, de egymásr tói eltávolítható tárcsa által, melyek között gumi vagy sodronyrúgós párna van elrendezve, ahol jis két vagy több színezett, egymásba kapcsolódó gyűrű veszi körül a tárcsák között lévő párnát és keretet, mely kerethez a tárcsák mindegyik oldalán zsinórok vannak kötve, hogy azoknak meghúzása által a tárcsákat összehúzzuk, a készülékét forgásba hozzuk és a közbehelyezett színes gyűrűket megfogjuk, míg ha az ellenkező irányú forgás elérésére a zsinórokat meglazítjuk, a párna a tárcsákat széjjelfeszíti, mire a gyűrűk relatív helyzetüket megváltoztatva, a zsinóroknak jkövetkező meghúzásánál új színhatást adnak. 3. Az 1. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy forgatott tárcsa által, melyre két vagy több színes vagy áttetsző, egymásba kapcsolódó gyűrű fekszájk föl, amikor is a gyűrűk belső szélei fogazva vagy érdesítve vannak, hogy a másik érdes vagy fogazott elemmel kapcsolódva, relatív helyzetüket megváltoztassák, miáltal folytonosan változó színhatásokat kapunk. (1 rajzlap melléklettel.) mum p'azvém rAtuAt/u íicxkÁm euoAPfcrnh.