41854. lajstromszámú szabadalom • Berendezés papírlapoknak zeg-zugos összerakására
"n ebben rejlik, amennyiben a berendezés az eddigieknél nemcsak lényegesen egyszerűbb, hanem munkamód ja ós teljesítőképessége is megbízhatóbb. A találmány tárgyának egy kiviteli alakja a mellékelt rajzon van keresztmetszetben föltüntetve. Az összehajtandó és zeg-zugosan összerakandó (p) papírszalag, mely pl. két egymás mellett haladó ós ívekre vágott rétegből állhat, melyekben az íveket elválasztó vonalak egymáshoz képest el vannak tolva, az (a) görgők körül vezetett (b, b) szállítószalagok által az egymással szembeforgó (c cl) hengerek közé vezettetik. Ezen hengerek a papírlapokat bevezető (d), ill. (dl) késekkel és (e), ill. (el) fogókkal vagy pofákkal vannak fölszerelve, melyek egymáshoz képest eltolt elhelyezéssel bírnak úgy, hogy a hengerek forgása alkalmával az egyik hengernek egy papirvezető kése a papírlapot mindig a másik hengernek egy résébe vagy hasítékába tolja. A hengerek továbbforgása alatt az illető papirvezetőkés a hasítékból ismét kilép, mire a kés (f), ill. (fl) ellenfalához zárkózó fogó a betolt papírlapot megragadja és az ellenfalhoz való szorítás által meghajlítja, azután pedig a henger forgási iránya szerint jobbra vagy balra viszi. Mivel könnyen előfordulhat, hogy a behajtott papírlapokba helyezendő levágott ívvégek a hajtógatókés visszatérése alkalmával szintén kihúzatnak és ennek folytán már nem rakhatók szabályosan össze, a fogok (n), ill. (nl) tűkkel vannak ellátva, melyek az ívek befogásánál mind a négy papirrétegen áthatolnak és azokat a kés kilépéséig fogvatartják. Hogy a hajtógatókés az említett levágott ívvégeket biztosan megfogja és a nyitott fogók közé tolja, az (m,. ml) ívvégeknek egymáson túl kell érniök, vagyis egymást bizonyos darabon el kell födniök, mivel máskülönben a hajtógatókés szabadon átléphetne az ívvégek között anélkül, hogy azokat egyáltalában megfogná. Mihelyt az illető (e) vagy (el) fogó a lerakási helyig forgott,megnyílik és a papírlapot elbocsátja, ill. szabaddá teszi úgy, hogy a papírlapok zeg-zugos alakban egy rakásba gyűlnek össze. Ily módon a leírt kettős papirívszalagból oly papircsomók, pl. klozetpapircsomók állíthatók elő, melyekben az egyes ívek váltakozva egymásba vannak hajtogatva. A fogóknak a kellő időpontokban való nyitására és zárására a (g), ill. (gl) forgáscsapjaikra erősített (h), ill. (hl) emelőkarok szolgálnak, melyeknek (i), ill. (il) görgői szilárd helyzetű (k), ill. (kl) görbe hornyokban vannak vezetve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. ívekre vágott ós végeikkel egymáshoz képest eltolt papírlapokból álló szalagoknak zeg-zugosan való összerakására szolgáló berendezés, melynél a hajtogató eszközök egymás felé forgó hengerekre vannak erősítve, jellemezve azáltal, hogy a papir behajtására a hengereken egymáshoz képest eltoltan elrendezett (e, el) pofák vagy fogók szolgálnak, melyek a végeikkel egymást átfödő helyzetben (d, dl) kések segélyével bevezetett papírlapokat ismert módon behajtják, azután fölváltva jobbra és balra a lerakás helyéig viszik és ott elbocsátják. 2. Az 1. igénypontban védett berendezésnek egy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a fogók tűkkel vannak fölszerelve. (1 rajzlap melléklettel.) M|u HtaTviinitfuáU hvomCüLu sututfwfl*