41822. lajstromszámú szabadalom • Tésztadarabokat zsemlyékké alakító gép

lemezhez lehetőleg jól hozzátapadjon, a vezeték mellső vége a (16) hüvelyk alak­jának és helyzetének megfelelően el van hajlítva (3. ábra), minek következtében a (40) szerszám a hüvelyk mellett vezettetik el és lesülyesztése alkalmával rézsútosan nyomódik a hüvelyk alá úgy, hogy a redőt a hüvelyk mentén ledagasztja, miközben a hüvelyk a (40) eszköz számára ellanfalat alkot. Ha ily módon az első redő össze van állítva, akkor az asztalt a (14) fogantyú segélyével addig forgatjuk, mig csak a rugós (12) szeg az ágy legközelebbi (13) mélyedésébe nem csappan. Azután a lapát segélyével a leirt módon a második redőt állítjuk elő és a (40) szerszám segélyével ledagasztjuk. Ugyanígy állítjuk elő a másik két redőt is az asztalnak a (13) mélyedé­sek által meghatározott szöggel való elfor­gatása mellett, minek megtörténtével a tésztadarab a 13. ábrán látható alakkal fog bírni. Ekkor a hüvelyket a tésztából kihuz­zuk és a (8) tésztanyelvet a tömőszerkezet segélyével a hüvelyk által hagyott (7) nyí­lásba vezetjük, mely célból csak a (30) fogantyút kell a 3. ábrán látható nyíl irá­nyában elforgatnunk. A fogantyú elbocsá­tása után a tömőszerkezet a (37) rúgó hatása alatt rendes helyzetébe tér vissza. Végül az egymásba tolt tésztarészeket a csíptető szerkezet segélyével úgy fog­juk össze, hogy a (35) fogantyút a 2. ábrán látható nyíl irányában elforgatjuk. Az elbocsátott fogantyú aztán a (39) rúgó hatása alatt szintén visszatér normális helyzetébe. A gép segélyével ily módon elkészített tésztadarabokat ekkor az asztalról levesz­szük és ismert módon egy alzatra helyez­zük, melyen a tészta megkel és a 16. ábrán látható zsemlyealakot veszi föl. SZABADALMI, IGÉNYEK. 1. Tésztadarabokat zsemlyékké alakító gép, jellemezve azáltal, hogy a megmunká­landó tésztadarab fölvételére szolgáló elforgatható asztal kerületén kívül a tésztadarab alakítására szolgáló szerszá­mok és pedig egy (17) redőhajlító, (40) redődagasztó, (23, 24) tömő és (33) csíp­tető szerszám és esetleg egy (46) lapító szerszám van elrendezve, melyek egyen­ként kézzel vagy kényszermenetűen ho­zatnak működésbe oly módon, hogy munkahelyzetükben az asztallal össze­működve végzik föladatukat és azután az asztaltól normális helyzetűbe vezet­tetnek vagy térnek vissza önműködően. 2. Az 1. igénypontban védett gépnél egy tésztalapító szerkezet, jellemezve egy függélyes irányban eltolható és a munka­asztal hatáskörébe forgathotó és onnan eltávolítható (46) nyomólap által, mely egy (50) emelőre van függesztve és munkahelyzetében a (10) asztalra helye­zett tésztadarabokat laposra nyomja, az emelő elbocsátásakor pedig egy (49) rúgó hatása alatt eredeti helyzetébe tér vissza. 3. Az 1. igénypontban védett gépnél egy redőképző szerkezet, jellemezve a tész­talemez első redőjének előállítására szol­gáló, vízszintes síkban elforgatható és az asztaltól elhúzható (16) hüvelyk által, mely munkahelyzetében a tésztalemezre fekszik úgy, hogy a lemez széle a hü­velyken átfektethető. 4. Az 1. igénypontban védett gépnél egy redőhajlító szerkezet, jellemezve egy csavarfölületet alkotó, a gép (9) ágyá­ban a (10) asztalhoz sugárirányban köze­líthető és attól eltávolítható (17) lapát által, mely a redőképző hüvelykhez való kellő beállítás céljából vízszintes síkban elforgathatóan van ágyazva és előre­tolásakor az asztalon fekvő (1) tészta­lemez szélét fölemeli és csavarfölület­szerű alakja következtében a hüvelyken átfekteti, minek megtörténtével egy (20) rúgó hatása alatt normális helyzetébe tér vissza. 5. Az 1. igénypontban védett gépnél egy redődagasztó szerkezet, jellemezve egy (44) fogantyúval ellátott (40) nyomótest által, mely az asztal fölé nyúló és rugal­masan ágyazott (42) karon van vezetve és az asztal felé való tolása alkalmával a tésztaredőt a kifejtett nyomás szerint kisebb-nagyobb erővel a tésztalemezhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom