41747. lajstromszámú szabadalom • Berendezés abroncsok futópalástjainak fölhúzására és leszedésére
palástot végül is egész hosszán elválasztjuk a keréktalptól. Ha a keréktalpon a futópalástot el kell helyezni, első sorban is ismert módon a futópalást egyik szélét elhelyezzük a keréktalpban. azután pedig másik szélét a berendezés (2) rúdjának recézett végével alátámasztjuk, míg az (5) hengerek ismét a keréktalp szélén nyugszanak. Ha a (8) forgattyut forgatjuk, az (5) hengerek ismét a keréktalp szélén gördülnek le, míg a palást széle a (2) rúd recézett végén megtámasztva mar&d. Mint az a rajz 4. ábrájából kitűnik, ebben az esetben a berendezés hajlásszöge más, t. i. olyan, hogy a forgattyú a keréktengelytől elforduljon. A berendezés eme módosított tartása azt idézi elő, hogy a futópalást széle — miután az a (2) rúd recézett vége fölött elhaladt — a keréktalpba becsappan és ebben befogódzva marad. Az a mód, mely szerint a berendezést a futópalást leemelése előtt a palást és a keréktalp közé bevezetjük, mellékes; erre a célra pld. egy kis rúdat használhatunk, de sok esetben lehetséges lesz az is, hogy a berendezést egyszerű betolással állítsuk a kellő helyzetbe. A (6) védőgomb meggátolja, hogy ezenközben a futópalást megsérüljön. A berendezés bevezetése azonban más módon, akként is végezhető, hogy a keréktalp egyik szélére egy (7) horgot akasztunk, a horog másik végét pedig a (14) lemez (13) hasítékába kapcsoljuk, mely lemez a (4) rúdra van húzva. Most már a berendezést oly módon, hogy azt a horog fölfüggesztési pontja körül elforgatjuk, a keréktalp és futópalást közé bevezethetjük. Nem szükséges, hogy a berendezés (2) rúdját okvetlenül forgásnak indítsuk, lehet a berendezést nyugalomban tartani és a kereket forgatni. A folyamat ekkor ugyanaz, amennyiben a keréktalp ekkor is legördül az (5) hengereken és a futópalást a (2) rúd recézett végén. Ha a berendezést ily módon használjuk, azt lényegében a kerékhez viszonyítva ugyanoly helyzetben kell tartani, mint előbb, t. i. annak megfelelően, hogy a berendezés a keréktengelyhez az egyik vagy másik irányban hajlik-e, a futópalástot a keréktalpra föl fogjuk húzni, illetve arról le fogjuk emelni. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés abroncsok futópalástjainak fölhúzására és leszedésére, azáltal jellemezve, hogy egy teleszkópcső módjára kihúzható rúd egyik végén recézéssel és egy csapágyszerű tokban elhelyezett fogazással van ellátva, mely két, a tokban a rúd oldalán forgathatóan ágyazott henger vagy más forgástest megfelelő fogazásába fogódzik, míg a rúd egy használaton kívüli állapotában a rúdra lefektethető forgattyú segélyével forgásnak indítható, mikor a tokba ágyazott hengerek vagy más forgástestek ellenkező irányú forgásnak indulnak úgy, hogy mikor a berendezés tokkal fölszerelt végét a keréktalp és futópalást közé pld. oly módon, hogy a berendezést egy a keréktalpra, illetve a rúdon forgathatóan ágyazott lemez hasítékába fogódzó horog körül részben elforgatjuk, bevezettük és a forgattyú segélyével forgásnak indítjuk, a rúd vége és a hengerek a futópalást, illetve a keréktalp szélén legördülnek és a rúd hajlásirányának megfelelően a futópalástot a keréktalpra fölhúzzák, illetve arról leemelik: (1 rajzlap melléklettel.) fAlLAH RteZVÍNV TÁRSASÁG NYOMDÁM BUOAPW