41711. lajstromszámú szabadalom • Megosztó zúzószekrényfenék kokszkemencék számára
történhetik. Ha az (al) lépcsőfok már kihúzatott, az (n2) nyúlvány a (d2) ütközőbe ütközik és az (a2) lépcsőfok a (h2) retesznek a (hl) reteszhez hasonló módon való oldása után elmozdíttatik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Megosztott zúzószekrényfenék kokszkemencék számára, azáltal jellemezve, hogy a fenék úgy van keresztben megosztva, hogy egyes keresztrészei a leghátsó résztől kezdődőleg a kemencéből kihúzhatók. 2. Az 1. igényben védett zúzószekrényfenék foganatosítás! alakja, azáltal jellemezve, hogy a keresztrészek lépcsősen vannak egymás fölött elrendezve úgy, hogy a kihúzásnál a hátsó lépcsőfok mindig a mellső alá jut 3. Az 1. igényben védett zúzószekrényfenék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy minden keresztrész egy-egy (n) nyúlvánnyal van ellátva, mely a fölötte fekvő rész (d) ütközőjébe ütközik és ezen részt magával viszi, mihelyt az alsó rész az előre meghatározott mértékig visszahúzatott. 4. Az 1. igényben védett zúzószekrényfenék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fölső keresztrészek a fenék visszahúzásánál a korai elmozdulásban a zúzószekrényben ágyazott (h) reteszek által meggátoltatnak. 5. Az 1. igényben védett zúzószekrényfenék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (h) reteszek a zúzószekrény fenekén alkalmazott ütközők által önműködően iktathatok ki. (1 rajzlap melléklettel.) -^AS «É8ZVÉNY TÁRSASÁG NYQMOÁM BUDAPESTEN