41645. lajstromszámú szabadalom • Tüzelőszerkezet folyékony szénhidrogének égetésére
(f) nyomótérből ismét kiszorítja. Mihelyt aztán a nyomótérben a nyomás csökken, a víz ismét benyomúl és gőzzé alakulva a nyomást ismét növeli. Ez a játék állandóan ismétlődik. Az olajnak nyomólevegővel megindított porlasztása tehát azután már állandóan gőzzel történik. Igen természetes, iiogy kezdetben mindaddig, míg a gőz nem érte el a szükséges üzemi nyomást, ezt levegőnek utánszivattyúzásával tartjuk fönn. Magától értetődik, hogy a találmány szerinti tüzelőszerkezet nemcsak fűtőkályháknál, hanem az alaki elrendezés megfelelő változtatása esetén minden tüzelési és világítási célra alkalmazható. SZABADALMI IGÉNY. Tüzelőszerkezet folyékony szénhydrogének égetésére, jellemezve a lángzó fölött elrendezett (f) gőzfejlesztő nyomókazán által, melynek fölső tere a lángzófúvókával, alsó tere pedig egy víztartány vízterével áll szabályozható összeköttetésben, ahol is az (f) kazán azonkívül az üzem megindításához szükséges levegő beszorításához egy elzárható csővel van fölszerelve. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN