41586. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék ércek kezelésére

ben és függetlenül beállíthatjuk és a reá­gensek bevezetését is szabályozhatjuk, az eljárás nagyon előnyösen foganatosítható, mirriellett az ércből előállított fém vagy más termék termelési hányada a maximu­mot éri el. Az (Á, B, C) kamrák egymással egyen­lőek és így szükség esetén tetszőlegesen kicserélhetők. Ily módon minden kamra olyan egységet képez, mely saját fűtőköze­gekkel bevezető berendezéssel a reágensek számára és elvezető berendezésekkel az illékony termékek elvezetésére van föl­szerelve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás ércek és más effélék kezelésére, jellemezve azáltal, hogy ezeket egymás fölött elrendezett kamarákban az eljárás egyik fázisától a másikhoz való átmene­telnél bekövetkező hőveszteség kikerü­lése céljából felülről lefelé hevítjük és adott esetben ezenkívül reágensekkel kezeljük úgy, hogy mindegyik kamrában egy-egy fémszublimát, illetve vegyület alakjában egyenként kiválik, mimellett mindegyik kamrából az esetleg képződő illékony termékeket elvezetjük. 2. Az 1. igénnyel védett eljárás foganato­sítása, jellemezve azáltal, hogy az érce­ket és más efféléket a kamarákban elő­nyösen szabályozható lángívek segélyé­vel hevítjük, melyekkel az eljárás különböző fázisaiban a hőmérsékleteket állandóan megtarthatjuk vagy fokozhat­juk, illetve csökkenthetjük. 3. Az 1. és 2. igényekkel védett eljárás foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a reágenseket sugáralakban adott eset­ben nyoraóközeg segélyével, célszerűen a lángív közelében vezetjük be az ércbe, vagy más efélébe. 4. Az 1 — 3. igényekkel védett eljárás foga­natosítása, jellemezve azáltal, hogy az érceket az eljárás két fázisa, illetőleg két fázissorozata között szállító heveder vagy más eféle segélyével oly kamrán vezetjük át, melyben valamely közbe­eső kezelés, pl. ömlesztőszer hozzáadása megy végbe. 5. Készülék az 1—4. igényekkel védett el­járás foganatosítására, jellemezve azáltal, hogy az egymás fölött elrendezett kama­rákból áll, melyek mindegyike célszerűen" szabályozható fűtő berendezéssel, az esetleg keletkező illékony termékek el­vezetésére szolgáló berendezéssel és adott esetben egy, a reágenseknek cél­szerűen sugáralakban való bevezetésére szolgáló berendezéssel van ellátva úgy, hogy a kamrák felcserélhetők és tetsző­leges számban rendezhetők el. 6. Az 5. igényben védett készülék fogana­tosítása, jellemezve azáltal, hogy a ka­marák kúpalakú fenekekkel és oly elek­tródákkal vannak fölszerelve, melyeknek csúcsai fölött a bevezető vezeték torkol. 7. Az 5. és 6. igényekkel védett készülék foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy az utolsó kamra alatt szállító heveder vagy más eféle van alkalmazva, mely a reá hulló anyagokat oly kamrán vezeti keresztül, melyben azok további kezelés alá jutnak. (2 rajzlap melléklettel.) muAAe náazvéNYTÁnaAftÁ* NYOMDAI. BUDAPESTÉI

Next

/
Oldalképek
Tartalom