41562. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolás ugyanazon központi vezetéktől párhuzamosan elágazó előfizetőállomásokhoz olyan távbeszélő telepeknél, amelyeknél önműködő jeladásra központi telep szolgál
telep szabad sarka, a (h) hívó relé egyik tekercselése, az (i) bontórelé egyik horgonya, (2) központi vezeték, a (B) előfizető állomás, itt az (f) relén keresztül az (i) központi vezetékhez, vissza a központi hoz, itt az (i) bontórelé második horgonyán, a (h) hívőre lé második tekercselésén, a földön at & (g) telep földelt sarkához. Minthogy a hívó relé mindkét tekercselése egymást támogatja, -ennélfogva ez horgonyát vonzza, és ezáltal a (k) hívólámpát bekapcsolja. A fönt említett áram körzárása folytán a (B) állomáson az (f) relé gerjesztetik és ez szintén vonzza horgonyát, miáltal most már a mikrofonáramkör záratok és (d) mikrofon, valamint a (c) tekercs az (f) reléhez párhuzamosan kapcsoltatnak és a beszélgetés tartama alatt ezen állapotban maradnak. A kezelő ezután a hívó állomást a szokásos módon megkérded és a kívánt összeköttetést létesíti. Mindaddig, amíg a (B) állomás beszélgető összeköttetésben van, a (C) állomás (f) reléje, nem működhetik. Ezen állomásról tehát sem a központba beszélni, sem hallgatódzni nem lehet és pedig a következő okok miatt: Ha a (C) előfizető (b) hallgatóját leakasztja, az (e) hor ogkapesolóró 1, akkor az (f) relé hídban kapcsoltatik ugyan az (1 2) központi vezeték közé, de nem kap a működéshez elég áramot, mert a (B) állomáson a beszédáramkör kisebb ellenállása van párhuzamosan bekapcsolva. A (C) állomáson tehát az (f) relé horgonya nyugalmi helyzetben marad és a beszédáramkör nem záratik. Annak megakadályozása végett, hogy az (f) relé a kis ellenállású mikrofónáramkörnek a horgony vonzása folytán előidézett párhuzamos kapcsolása következtében a saját beszélő állomásán horgonyát el ne eressze, az (f) relét, mint a 2. ábrán látr ható, kis (kb. 300 ohm) ellenállású második (fl) tekerccsel látjuk el, mely a beszédáramkörben fekszik és tartótekercs gyanánt szolgál. Ezen tekercs vagy párhuzamosan vagy sorozatosan van a (d) mikrofonhoz kapcsolva. Az 1. ié:s 2. ábra szerinti kapcsolásnál a (B) és (C) állomások egymással beszélgetést nem folytathatnak, mert az először bekapcsolódó állomás a másiktól annyi áramot von el, hogy az ezután bekapcsolódó állomás reléje nem működhetik. Ezt azonban lehetővé tehetjük, ha a kapcsolást a 3. ábra szerint foganatosítjuk. Itt a beszédáramkörnek tetszőleges helyén, pl. az (1) központi vezeték és a (c) tekercs közé különleges (m) miegszakítóbillentyűt rendezünk el. Ezen billentyű az (f) relével oly módon működik együtt, hogy lenyomása folytán az addig vonzott horgony leesése mechanikai úton megakadályoztatrk. Az, (m) •billentyű leszorítása egyszersmind a (c) indukciótekercsnek és az, (1) központi vezetéknek egymással való kapcsolatát is megszakítja. Ha azonban a horgony nyugalmi helyzetében van, akkor azt még 'az (m) billentyű lenyomása útján sem lehet mechanikai úton a munkakomtaktusára fektetni. Ha a 3. ábra szerinti kapcsolás esetén a (B) állomás a (C) állomással beszélni akar, akkor a (B) állomás az, (A) központot mindenekelőtt ismeretes módon fölhívja. Erre a kezelő az (n) kérdeződugaszt az (o) kérdező kapcsolóba helyezi és miután megtudta* hogy a (B) állomás kiván öszr szeköttetést a (p) kapcsolódugaszt a (q) kapcsolóba helyezi. Ezután a kezelő a megfelelő (r) hívóbillentyű lenyomása útján ismert módon fölhívja a (C) előfizetőt. Miután a (B) állomás az (A) központot a (C) állomással való összeköttetés létesítése céljából fölhívta az (m) megszakító billentyűt lenyomja. Ezáltal a mikrofon áramkör a(B) állomáson megszakíttatik úgy, hogy ott az (f) relének csak nagy ellenállású tekercse marad az (1) és (2) központi vezetékek között bekapcsolva. Az (a) riasztó megszólalása által fölhívott (C) előfizető már most (b) hallgatóját az (e) horogkapcsolóról leakasztja, miáltal (f) reléjét az (1) és (2) központi vezetékekhez hídba kapcsolja. Az (f) relé már most működni kezd, miyel a (B) állomáson