41467. lajstromszámú szabadalom • Tartóállvány elektromos légvezetékek számára

35—37. ábrákon látható kiviteleknél az állványok és azok részei is idomrudakból állnak, melyek a kereszttartók gyanánt szolgáló rudaktól csak méreteikben különböznek. A 35. ábra távbeszélő vezetékekhez való kettős tetőállványt mutat, melynél a (79) kereszttartók a tetőhöz erősített (78) oszlopokra vannak szerelve. Az állvány mindkét. fajta része, vagyis úgy a kereszttartók, mint az oszlopok is a már közelebbről leírt C keresztmetszetű idomrudakból állnak és csak méreteikben különböznek egymástól. A szigetelőtámaszok a kereszttartókon szintén a már leírt módon vannak elrendezve, míg a kereszttartóknak EZ oszlopokhoz való erősítése a 38. és 39; ábrán nagyobb léptékben föltüntetett módon történik. Ezen célból egy (80) tuskó van alkalmazva (39. ábra), mely fölső oldalán a (79) kereszttartó üregébe illesztendő (81) fejjel bír. Ez utóbbit a tartó két kiálló szélbordája tartja és egy rajta áttolt (82) kalapácsfejű csavar foglalja a (78) oszlophoz, melynek üregében a csavar feje nyugszik úgy, hogy a kereszttartó biztosan áll fején. Természetesen a (81) fej úgy is kiképezhető és elrendezhető a (80) tuskón, hogy a tartó üregébe, ennek hasítékán keresztül tetszőleges helyen beilleszthető és a tartónak az oszloppal való összekötése előtt a tartó kiálló bordarészei alá forgatható legyen. A megerősítésre szolgáló (80) tuskót célszerű még oldalsó (80a) toldatokkal is ellátni, melyek az állványoszlopot kétoldalt közrefogják és lezáltal a (80) tuskónak, valamint a (79) tartónak az oszloppal párhuzamos síkbían való elfordulását megakadályozzák. Ezen berendezésre azonban kettős állványoszlop esetében nincs okvetlenül szükség, mivel a tartónak ilyen elmozdulásai a két oszlophoz való erősítés következtében úgy í& ki vannak zárva. A föltüntetett példánál továbbá a kalapácsfejű (82) csavar anyája és 'a (80) tuskó közé egy (83) tárcsa van helyezve, melynek kerülete kúposán van lerézselve úgy, hogy ezen tárcsa a csavar meghúzása alkalmával a (79) tartót megemeli és a (80) tuskó (81) fején megfeszítve, egyúttal erősen az oszlophoz is nyomja, minek következtében a tartó egyúttal hosszirányú eltolódás ellen is biztosítva van. Az oszlop üregében a bevezető hasítékkal átellenes oldalon itt is egy (84) hosszr gerinc vonul végig, melynek (85) kiugrásai közé a (82) csavar fejének egy toldata nyúl úgy, hogy a tartó ily módon meghatározott magasságban van rögzítve. A 35. ábra szerinti kettős állványnál a (78) oszlopokon kicserélhető (86) hágóvasak vannak elrendezve, melyeknek alakja és fölillesztési módja a 38. és 40. ábrán látható részletesen. A hágóvasak konzolalakúak és fölső részükön (87) fejjel vannak ellátva, mely az oszlop üregébe illeszthető és ennek kiálló szélbordái alá tolható, mimellett a (87) fejnek egy toldata á már említett (84) hosszgerinc (85) kiugrásai közé nyúl. A hágóvas alsó részét egy (88) támasz alkotja, mely úgy van méretezve és alakítva, hogy alsó végével ugyancsak a (84) gerinc kiugrásai közé nyúl és így a hágóvasat teljes biztossággal tartja helyén. Ezen hágóvasak az eddigiek fölött azon előnnyel bírnak, hogy nem kell őket állandóan az állványon hagyni, mivel szükség íesetén bártankor beakaszthatók s használat után ismét levehetők. Ennélfogva nem alkotják az állvány maradandó részeit, hanem inkább szerszámoknak tekintendők, melyeket a munkások szerelés alkalmával magukkal vihetnek. Ha az ilyen állványnál oldalsó merevítésekre volna szükség, akkor ezek, mint a 41. ábra mutatja, az eddig szokásban volt csőkapcsok mellőzésével, szintén kalapácsfejű csavarok segélyével erősíthetők az oszlophoz. Ahelyett, hogy az egész állványzatot az ismertetett különleges idomrudakból állítanánk össze, alul faoszlopokat is alkalmazhatunk és ezeket szorító szalagok vagy csavarok segélyével idomrudakkal toldhatjuk mag, melyekre aztán akiereszttartókat vagy