41449. lajstromszámú szabadalom • Excenter segélyével változtatható duktorhajtómű, nyomtatógépek számára
tárcsa fogközeibe csappan és a beállított excentert helyzetében rögzíti. Az által, hogy az excenter lökete nem ugrásszerűleg, hanem egyenletesen változik zérustól a maximumig és megfordítva, könnyen elérhető, hogy a zárókilincsek a duktorheflgeren lökésnélküli munkát végezzenek. A 6. ábra egy második foganatosításban, nézetben mutatja a duktorhajtóművet, a 7. ábra pedig az oldalnézetben, illetve részleges metszetben tünteti föl, a 8. ábra a 7. ábra x—x vonala szerinti metszet, az excenter átállítását eszközlő csigavonalszerű horonnyal ellátott tárcsán keresztül, a 9. ábra az excentertárcsa nézete, mig a 10. ábra az excentert és az átállító tárcsát összekötő csapnak elől- és oldalnézete. A (d) excentertárcsa az (a) kormánytengely körül forgatható és csigavonalszerű horonnyal ellátott (t) tárcsa elé van ágyazva. A (t) excentertárcsa (u) csapja a (t) tárcsa csigavonalszerű hornyába hatol bele úgy, hogy ez utóbbinak elforgatása folytán az excentertárcsa az (a) tengelyhez képest átállíttatik és rögzíttetik. A (d) excentertárcsa kivágásában az (a tengelyre erősített (w) tömb vezettetik úgy, hogy az excenter a tengellyel együtt forog. A (t) tárcsa forgatása és ezzel együtt a (d) excenter löketének szabályozása, a (t) tárcsa agyán ülő (x) fogantyúkerék forgatása segélyével történik. A (z) biztosító csavar a (t) tárcsának az (a) tengelyen való rögzítésére szolgál. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Excenter segélyével változtatható duktorhajtómű nyomtatógépek számára, jellemezve azáltal, hogy az excenter, a gép járása közben zérustól a maximumig átállítható. 2. Az 1. igénypontbau leírt hajtóműnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az (a) kormánytengely mentén egy bármely helyzetben rögzíthető (1) fogantyúval bíró (h) fogazott orsó segélyével eltolható ferde (o) vezetőlap által (vezérív, ék vagy más hasonló), mely lehetővé teszi, hogy az excentertárcsa, mely szokás szerint csak tengelyre merőleges síkban mozoghat, zérustól a maximumig és megfordítva minden közbenső helyzetbe beállítható és abban rögzíthető legyen. 3. Az 1. igénypontban leírt hajtóműnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az excenternek a kormánytengelyhez viszonyított átállítása egy csigavonalszerü horonnyal ellátott, a tengely körül forgatható és azon rögzíthető tárcsa segélyével történik, melynek hornyába az excenternek egy (u) csapja hatol bele. (2 rajzlap melléklettel.) *ES2v£.i • TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUOAPFLFLTBN.