41435. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés olajtermények nyitott sajtókon való sajtolására

hogy az ismert módon előkészített (meg­őrölt és pörkölt) termény a sajtoló aszr talon sajtoló kendők vagy födök közbe­. iktatása nélkül az elmozgatható saj­toló állványban kiemelhető sajtoló le­mezek közé töltetik, a megtöltött áll­vány a sajtóba hozatik és az olaj kisaj­toltatik, mire a sajtoló állvány a kira­kodó asztalhoz szállíttatik és a sajtoló lemezek, valamint a kész pogácsák ki­emeltetnek. 2. Az 1. igényben védett eljárás foganato­sítási módja, jellemezve azáltal, hogy a sajtoló állvány eltolása a mechanikus (előnyösen hydraulikus) úton mozgatott kocsi által történik. 3. Az 1. igényben védett eljárás változata, azáltal jellemezve, hogy a töltés és ki­rakodás a sajtón miagán eszközöltetik, mely esetben a sajtoló állvány helytálló és a be- és kirakodás a sajtófejen át történik. 4. Az 1—3. igényben védett eljárás vál­tozata, azáltal jellemezve, hogy a töl­tésnél a töltő asztal víznyomású du­gattyúja annyira fölemelt:tik, hogy fölső fölülete a töltő asztal lapjának alsó síkjával összeesik, ami által a du­gattyú és az asztal által csakis fölül nyitott szekrény képeztetik, mire a du­gattyú lapjára egy sajtoló lemez helyez­tetik, a termény a sajtoló lemezre he­lyezett formába töltetik és a sajtoló forma eltávolítása után egy sajtoló le­mezzel terheltetik, továbbá a dugattyú annyira lesülyesztetik, hogy a fölül fekvő sajtoló lemez fölső fölülete a töltő asztal alsó fölületével összeesik, mimel­lett ezen művelet az állvány teljes meg­töltéséig folytattatik. 5. Szállító kocsi az 1—4. igényben védett eljáráshoz* azáltal jellemezve, hogy a kocsi egy vagy több kiemelhető (17) résszel van ellátva, melyek a sajtoló le­mezek alapjául szolgálnak és a dugaty­tyú által annak fölemelkedésénél föl­emeltetnek. 6. Berendezés az 1—4. igényben védett eljárás szerint előállított olajpogácsák peremének levágására, jellemezve a fölső nyomó dugattyúra erősített és a pogá­csát leszorító korong, valamint az alsó dugattyúval kényszerkapcsolással össze­kötött kés által, mely fölemelkedése közben a vágóasztalon túlnyúló pogá­csarészeket levágja. 7. A 6. igényben védett berendezés fogana­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fölső dugattyúra erősített (23) ko­rong az alsó dugattyúhoz tartozó szelep­pel kényszerkapcsolással van összekötve, ami által a korong lesülyedésénél az alsó szelep nyittatik, jellemezve továbbá az alsó dugattyúhoz erősített függőle­ges (37) rúd által, mely az alsó dugaty­tyú fölemelkedésénél a (30) emelő nyúl­ványaiba ütközik és a fölső szelepet zárja. (1 rajzlap melléklettel.) »«1XA TAR&A8ÁG NYOMDÁJA BUMPESTWI

Next

/
Oldalképek
Tartalom