41415. lajstromszámú szabadalom • Tagolt mérőléc rúgós csuklóval
találmány tárgyát képező, rúgós csuklóval bíró, tagolt mérőlécnek. Mint ezen ábrákból látható, a beosztás egészen az egyes tagok (c) éleihez nyúlik, és nincs megszakítva; látható továbbá az is, hogy ennek dacára az egyes, csuklósan ' összekötött tagok kellőképen biztosítva vannak a hosszanti eltolódás ellen, iamennyiben a (d) vasalások derékszögben fölhajlított (f) szélei (g) fogakkal láttattak el, melyek a tagok faanyagába hatolnak és pedig a (d) vasalások teljes hosszában. A 6. és 7. ábra szerinti foganatosításnál ugyanezen cél érdekében a vasalásoknak derékszögben fölhajlított (f) szélei mégegyszer befelé vannak hajlítva derékszögben és az így előálló (h) él a tagok keskeny oldalába hatol bele. Hogy a fa elrepedését meggátoljuk, a tagokat azon a helyen, hol a (h) élek benyomatnak, egy hosszanti horonnyal lehet ellátni. A 8. és 9. ábra föltüntetett harmadik foganatosításnál az (i) fogak, melyek az egyes tagok faanyagába benyomulnak, a (d) vasalás derékszögben fölhajlított (f) szélének tömör anyagából vannak kikölyüzve. A vasalásnak ilyen módon való megerősítése föltétlenül biztos rögzítést nyújt annak a mérőléc egyes tagjain. Azonkívül a mérőléc középvonalához viszonyítva is pontos helyzetet foglal az el, miáltal biztosíttatik az összeszögecselt mérŐléctagoknak helyes fekvése. A mérőlécnek hossziránybáni széthúzhatósága a lehetőség szerint meg van akadályozva, valamint az semkövetkezhetik be, hogy a vasalások oldalvást eltolódjának, ami az éleknek rosszul eszközölt kim aratása esetén elő szokott fordulni. Ennek EZ ict következménye, hogy az egész mérőléc a legnagyobb mértékben szilárd kivitelű. Azokon a helyeiken, hol az igénybevétel a legnagyobb, a mérőléc nincs gyöngítve. Az 1. és 2. ábra szerinti mérőléceknél ugyanis a fa azáltal gyöngíttetik, hogy az jél kimaratásánál egy mély bevágás áll elő oldalt. Mivel a jelen találmány tárgyát képező mérőlécnél, a (d) vasalások nagyszámú fogai oldalt hatolnak be a tagokba, azért az elegendő ellenállóképességet nyer, a nyitásnál és zárásnál föllépő oldalnyomások ellen. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tagolt mérőléc, rúgós csuklóval, jellemezve azáltal, hogy a rúgós csuklók (d) vasalásai a tagok keskeny oldalán hatolnak be a faanyagba azon célból, hogy a beosztási jelzések egész az élig láthatók maradjanak. 2. Az 1. igénypont szerinti mérőlécnek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a (d) vasalások oldalszélei derékszögben fölhaj líttatnak és a tagok keskeny oldalaiba benyomuló fogakkal vagy élek-, kel láttatnak el. 3. Az 1. és 2. igénypontok szerinti mérőlécnek egy foganatosítása, jellemezve lazsáltai, hogy a vasalások derékszögben fölhajlított (f) széleinek hosszanti szegélyei (g) fogakká vannak kiképezve. 4. Az 1. és 2. igénypontok szerinti mérŐ-lécnek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy ia (d) vasalások derékszögben fölhajlított (f) széleinek hosszanti szegélyei, derékszög alatt mégegyszer befelé vannak hajlítva és az így előálló (h) élek a tagok keskeny oldalaiba hatolnak bele. 5. Az 1. és 2. igénypontok szerinti mérőlécnek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy az (i) fogak a vasalások derékszögben fölhajlított (f) szegélyeinek tömör anyagából vannak kikölyüzve. 6. A 4. igénypont szerinti mérőlécnek egy f oganatosítása, jellemezve azáltal, hogy a tagoknak keskeny oldala azon a helyen, hol a (h) élek behatolnak, előzetesen egy hosszanti horonnyal láttatik el azon célból, hogy a fa elrepedése meggátoltassék. (1 rajzlap melléklettel.* PALLM utazván-TARSUSAO NYOMDÁJA LUOMSTEN