41410. lajstromszámú szabadalom • Javítás körzőkön
jobb és legolcsóbb eljárások egyike abban áll, hogy eme szár belső oldalán hornyot készítünk, amelybe a megerősítendő acélcsúcsott belefektetjük és a borony oldalfalainak csekély lenyomása által rögzítjük. Ezen hornyot tehát mindenképen el kell készíteni. Ép oly föltétlenül kell elkészíteni az (a) csavar (b) csavarorsóját is úgy, hogy ha, (2. ábra), a (b) csavarorsót valamivel hosszabbra készítjük, hogy az benyúlik a (c) horonyba, akkor ez a berendezés a körzőszáraknak nagyobb fokú elhajlását is megakadályozza. Az (a) csavar belső elhelyezése oly körzőknél is előnyös, melyeknél mindkét csúcs kicserélhetően van berendezve. Ez esetben elegendő egy csavart belül elrendezni, bár szebb a körző, ha mindkét csavart belül helyezzük el, amikor is az (a) anyákat esetleg csekélységgel vastagabbra készítjük és a (b) csavarorsók egyikét engedjük belemélyedni a szembenálló (a) anyának egy ezen célból kiképzett mélyedésébe, vagy a csúcstól különböző távolságban rendezzük el a két szár szorító csavarját. A körzőszárak merevek lehetnek vagy az 1. ábra bal szárán látható (f) csuklóval láthatók el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Javítás görbített csúcsokkal ellátott körzőkön, jellemezve azáltal, hogy a körző egyik szárának, vagy mindkét szárának beruzatartóval, kihúzótollal stb. kicserélhető csúcsait megerősítő egyik, vagy mindkét csavaranyát a szárak egymás felé néző belső oldalán helyezzük el és ezen csavaranya vagy csavaranyák vastagságát úgy méretezzük, hogy a körző összecsukása alkalmával ne a csúcshegyek, hanem a csavaranya vagy csavaranyák fogják föl az összenyomóerőt, hogy tehát a csúcshegyek a körző teljesen zárt állapota mellett, éppen csak hogy pontosan összeérjenek. 2. Az 1. alatt igényelt javítással ellátott körző, jellemezve azáltal, hogy az egyik körzőszáron belül elhelyezett csavaranyának csavarorsója oly hosszú, hogy a körző összecsukott állapotban belenyúlik a túlsó szár belső oldalán a másik körzőcsúcs egyszersmindenkorra való beerősítése céljából készült horonyba vagy pedig két kicserélhető résszel biró körzőnél a szembenfekvő csavaranyában kiképzett mélyedésbe, miáltal a száraknak a szétnyitás síkjára merőleges irányú kitérése megakadályoztatik. (1 rajzlap melléklettel.) PAIXA8 -ÍÉ82VÉN* TÁRSASÁG NYOMDÁJA ^UOAKSTOI