41404. lajstromszámú szabadalom • Befogószerkezet borotváló eszközök kicserélhatő késpengéinek utánköszörüléséhez
A gyakorlatban eddig ismert ilyfajta berendezésekkel szemben jelen találmány tárgyánál az (a és b) lemezek nem rugalmasak, hanem merevek, végeik pedig oly módon vannak kapcsolva, hogy egymástól eltávolíthatók és a penge közéjük helyezhető anélkül, hogy a lemez anyagának rugalmasságát erre igénybe vennők. A leme- j zek oly szélesek, hogy a penge élei a lemezek közül csak kissé állanak ki, szélei pedig oly módon vannak lerézselve, hogy az (x) él, (7. ábra) vagy (y) vezetőfölület, (8. ábra) fenőszíjat vagy az olajozott követ megfekszi. Ezen él vagy fölület nemcsak a kés biztos megfekvését és vezetését teszi lehetővé, valamint törés ellen is biztonságot nyújt, hanem egyszersmind a penge metszőszögét is megállapítja, mely ilyfajta pengéknél az él mentén teljesen egyenlő kell hogy legyen, ami természetesen a kés rendes működését eredményezi. Az 1—3. ábrákon föltüntetett kiviteli alaknál a (b) lemez a készülékről teljesen levehető és helyzetében az (a) lemez (f) rovatékába nyúló (g) orr és (h) csavaranya által tartatik meg, mely utóbbi az (a) és (b) lemezek végein kiképezett és együtt egy teljes csavarorsót képező (i) csavarra csavarjuk föl. A 4. ábrában föltüntetett kiviteli alaknál az (a) lemezbe a penge vastagságnak megfelelő mélységű (o) hornyot vágunk, melybe a (c) késpengét helyezzük, úgy hogy az (a) és (b) lemezek szorosan egymásra és a penge lapjára feküsznek és utóbbit bármily irányú elmozdulás ellen biztosítják. A (b) lemez az (a) lemezzel (p) csukló közvetítésével össze is kapcsoljuk, mely csukló körül a (b) lemez fölcsappantható (4. ábra), vagy oldalt elforgatható (5. ábra), a célból, hogy a késpengét behelyezhessük, illetőleg kivehessük. Ezen kiviteli a két alakoknál a két lemeznek helyzetében való biztosítása szintén (h) csavaranyával vagy pedig az (5. és 6. ábrán föltüntetett) rögzítőszerkezettel történik. Utóbbinál a szilárd (a) lemezen ferde vagy ívalakú alámetszett (s) széllel bíró (r) vezeték van elrendezve, melybe a mozgó (b) lemez mellső (t) karimája pontosan beleillik. A (b) lemeznek az (a) lemezre történő forgatásánál a (t) karima az alámetszett (r) vezeték által képezett horonyba ér, miáltal a lemez leemelése lehetetlenné válik. Elforgás ellen a lemezt a homlokfölületen betolt (u) csavarpecek biztosítja. Az 5. ábrán látható kiviteli alaknál a (k) peckek részére a (b) lemezt (m) hornyokkal látjuk el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Befogó szerkezet borotváló eszközök késpengéinek utánköszörülésénél a pengék, mely két a késpengét befogó és megfelelő (m) furatokba vagy horonyokba nyúló peckeken megtartó (a és b) lemezből áll, azáltal jellemezve, hogy a lemezek merevek és egymástól részben vagy teljesen elválaszthatók, hosszkarimáik pedig olyképen vannak lerézselve, hogy a készülék használatánál a széleken képződött (x) él vagy (y) fölület a köszörülőfölületet megfekszi és ezáltal a metszőszöget megállapítja a célból, hogy a vágóélt egyenletesen lehessen utánköszörülni. 2. Az 1. alatt igényelt befogó szerkezet egy kiviteli alakja azáltal jellemezve, hogy az egyik lemez a másikról teljesen levehető és a két lemez egymásra helyezett állapotában egyrészt az (f) rovaték, és (g) orr, másrészt pedig a (h) csavaranya által tartatik meg. 3. Az 1. alatt igényelt befogó szerkezet egy kiviteli alakja azáltal jellemezve, hogy a két lemez egymással csuklósan van összekötve és összecsukott állapotában a (h) csavaranya által vagy horonyszerüen nyúló és egy betolható vagy becsavarható (u) biztosító pecekkel tartatik meg. (1 rajzlap melléklettel.) •«ut KluvEn.TMMaAs •wwdAM BUWWTB.