41242. lajstromszámú szabadalom • Biztosítókészülék rövidzárlatok elhárítására
— 2 — gyakorol. Ez az így megnövekedő mágne- ; ses erő most már elegendő arra, hogy a (b) j vasmag a (d) horgonyt magához ránthassa. I Ha a (b) vasmiajg a (d) horgonyt magához iántja, akkor egyúttal az (e f) kétkarú emeltyű is elforog a (p) csukló körül és a (g h) nyúlványok a higanyból kiemelkednek, miáltal az áramkör önműködőlég megszakíttatik. A rövidzárlatot okozó hiányok pótlása után az (e f) kétkarú emeltyűt eredeti helyzetébe ismét Visszahozzuk és a készülék ismét betölti szerepét. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Biztosító készülék rövidzárlatok elhárítására, azáltal jellemezve, hogy a fogyasztóhoz vezető egyik vezetékbe egy vasmagot körülzáró tekercs és két higanyt tartalmazó fémcsésze van kapcsolva, mely fémcsészékben lévő higanyba egy csukló körül elforgatható kétkarú emeltyű egyik karjának két nyúlványa nyúlik oly célból, hogy rendes viszonyok mellett az áram vezetésére a két fémcsésze között megfelelő vezetői összeköttetés legyen, míg rövid zárlat esetén a kétkarú emeltyűnek a tekercsbe jutó nagyobb áram okozta nagyobb mágneses erő következtében történő elforgása után az áramkör a (g, h) nyúlványoknak a higanyból való kiemelkedése után megszakíttassék. 2. Az 1. alatt igényelt készülék kiviteli alakja, azáltal jelliemieizve, hogy az (a) tekercs vasmagjával szemben egy, az (e f) kétkarú emieltyű (e) karjának végére erősített láncon csüngő (d) horgony van elrendezve, melynek rendes viszonyok mellett a (b) vasmagtól bizonyos távolsáigban való tartására és a távolság megfelelő beállíthatására az (e) kar kiágazását képező (k) kar van elrendezve, melyen egy (l) súly ide-oda mozgatható. (1 rajzlap melléklettől.) ntui i|»LV(ii>T4TOMBAJ' CDAPBSTBN