41226. lajstromszámú szabadalom • Cipőfölsőrésznek kaptafára való feszítése és a bőrnek vendégtalpon való megerősítésére szolgáló gép
hogy az pontosan a gép irányában álljon. A (29) kengyelt sülyesztjük, s most az előzőleg a (80) rúgó által nyugalmi helyzetébe hozott (5) lábítóra való rálépés, valamint a tengelykapcsolás (6, 7) ókfölületeinek bekapcsolása és (12) a görgő kikapcsolása által a gépet működésbe hozzuk. A gép az első munkaszakaszt végzi; azaz a (15) alaktárcsa (I) nyugalmi helyzetéből (7. ábra) (II) munkahelyzetbe (9. ábra)kerül és a(15) tárcsa (16, 17) görbületei, valamint hirtelen eső fölülettel ellátott (18) mélyedései a (9. ábrán föltüntetett helyzetet foglalják el. Ezáltal az (a) keret lefelé haladt, az oldalfogók bezáródtak, (a cipő orra számára alkalmazott fogó már az (54) fogóemeltyű szabadon bocsátása alkalmával be volt zárva) valamennyi fogó a fölsőbőr szélét meghúzza, a kapta (20) orrtámasztékra és a (21) sarokcsavarra fekszik föl és a (22) sarokkengyellel, illetőleg a (30) kézikengyellel szilárdan meg van fogva. A (b) keret (59) görgői helyzetüket nem változtatták, mert a (17) görbület itt koncentrikusan halad (7., 9. ábrák). Az (5) lábítóra való következő nyomásnál, amikor is a (6, 7) ékfölületek bekapcsolása és a (12) görgő kikapcsolása a (13, 13a, 13b) kimetszésekbe való esése által ismétlődik, a (b) tolókeret, mely a (60) ékfölületek útján a (d, e) fogótartókat meneszti, működésbe jön. A (57) görgő a (17) görbületen áthalad (12. ábra), az (a) fogófeszítőkeret (53) görgője koncentrikus pályáján a (II) helyzetből a (III) helyzetbe megy. Ezáltal a fogótartók befelé való menesztése előidéztetik. Ezen menesztés végén a (c, cl) szögverőkeret (70) görgője a (15) alaktárcsa (18) kimetszósébe esik. A szögek beverése megtörténik. Ha az (5) lábítóra most mégegyszer rálépünk, a (15) álaktárcsa (III) helyzetből a (I) nyugalmi helyzetbe tér vissza. Az (53) görgőnek a (16) görbületen való haladása következtében az (a) fogófeszítőkeret ismét fölfelé indúl, a (b) keret az (57) görgőnek a (17) görbületen való gördülése által sülyed és a szögverő a (18) mélyedésből való kilépése által ismét kifeszül. Ezáltal az oldalfogók ismét kinyitva, a fogótartók visszafektetve, a szögverő kifeszítve s azonkívül a fogók ismét legmagasabb helyzetükben vannak. Most már csak az (54) fogóemeltyűt kell megnyomni, a (29, 30) kengyeleket átfordítani és az átlapolt (átborított) cipő levehető. Hogy a fölsőbőrt a cipő lenyomásánál még jobban kifeszíthessük, mint ahogyan az közönséges fogószáj esetén lehelséges volna cipő orra számára alkalmazott fogó mozgatható (e) szájrészén egy beállítható (81) szánon lévő (82) dudorodás van kiképezve. Ez a (82) dudorodás, illetőleg a (81) szán a (83) tolóka segélyével tetszés szerint beállítható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Cipőfölsőrésznek a kaptafára való feszítésére és a fölsőbőrnek a vendégtalpon való megerősítésére szolgáló ellátott gép, azáltal jellemezve, hogy egy-egy fogópár egy áttoló és egy szögezőszerkezet egy egyetlen testté van egyesítve, mely testben a fogók a bőr meghúzása céljából eltolhatóan vannak elrendezve s az áttolókkal és a szögezőszerkezetekkel együtt befelé lengenek a végből, hogy a kifeszített fölső bőr széle a kapta köré fektettessék és szögekkel megerősíthető legyen. 2. Az 1. alatt igényelt gép kivitele, azáltal jellemezve, hogy a (d, e) fogótartókban ülő fogók (47, 48, 49) rudazat és (51) rúgó útján az azokat mozgató (a) kerettel vannak összekötve úgy, hogy a fogók elsősorban erőteljesen emeltetnek és kinyittatnak és azután rúgósan sülyesztetnek és záratnak. 3. Az 1. alatt igényelt gép kiviteli alakja, melynél a fogótartók és fogók befelé menesztésének a fogóknak lefelé való menesztésének a fogóknak lefelé való haladása után való eszközlésére egy csúszó görgőkkel ellátott (b) tolókeret van alkalmazva, mely a fogótartók (60) ékfölületeire nyomást gyakorol és azokat csapjaik körül kilengíti. 4. Az 1. alatt igényelt gép foganatosítási alakja, melynél a fogótartók vízszintes csapok körül elforgathatóan a gépáll-