41191. lajstromszámú szabadalom • Berendezés gabonakévéknek, zöld vagy száraz takarmánynak, kukorica- vagy cirokszárnak, burgonyának, répának, cukornádnak vagy bárminő egyéb mezőgazdasági termékeknek asztagba, kazalba vagy verembe rakása céljából való behordására vagy egyéb gyűjtőhelyhez vagy forgalmi eszközhöz való szállítására
mozdony kötéldobjainak megfelelő elforgatásánál az (5) kötél a (8) irányban elmozog és eközben magával viszi a hozzákapcsolt (7) teherkocsikat, melyeket előzőleg az (1) keresztekkel megraktunk. Mikor a kocsik teljesen meg vannak rakva, az (5) kötél mentén átszállítjuk a (2) horgonykocsihoz, ahol a kazalozó vagy elevátor segélyével kazalba rakjuk. Mikor a kocsik rakományát fölkazaloztuk, a kocsikat visszamenesztjük (A2)-be, közben pedig a mozdonyt a (9) nyíl irányában megfelelő mérvben előrevisszük. A berendezés lehet olyan is, hogy a (6) kötélhez is vannak kocsik kapcsolva, melyeket az alatt, míg az (5) kötélhez kapcsolt kocsik rakományát fölkazalozzuk, a (6) kötélről átkapcsolhatunk az (5) kötélre és az (5) kötél visszamenesztése által visszavisszük (A2) fölé. Ez azáltal válik lehetségessé, hogy a kocsik e kötéllel való kapcsolatuk alól fölszabadíthatok. A keresztek további elszállításánál ez a munkafolyamat ismétlődik, miközben a mozdony fokozatosan előrehalad (A3) fölé, a (2) horgonykocsi pedig egyhelyt marad. A horgonykocsi úgy van berendezve, hogy függélyes tengely körül elfordulhat. (A3)-ba érve a mozdony megfordul és (A4) fölé folytatja útját úgy, hogy a keresztek mindenkor egy-egy sugár mentén, melynek fixpontja^ (2)-ben van, szállíttatnak el a kazalhoz. Mikor végül a mozdony (A4)-be ér (lásd 2. ábra vonalkázott helyzetet), az egész tábla keresztjei kazalba vannak rakva. A berendezés egy- vagy két-gépes rendszerű lehet; azonkívül a kötelek végtelen köteleket alkothatnak, a kocsik és a mozdony pedig bármily alkalmas szerkezetű ehet. A mozdony magánjáró, cséplésre vagy gőzekére is berendezhető vagy közúti mozdonyként használható; a kötéldobok vele összeépíthetők vagy külön kocsira szerelhetők. Általában az egyes részek a találmány keretén belül sokféleképen módosíthatók. A lényeg mindenkor abban áll, hogy a gabonakereszteket, kukoricaszárt vagy bárminő anyagot, a gőzszántásnál alkalmazott berendezéshez hasonlóan gépi uton szállítjuk a kazalhoz vagy egyéb földolgozó helyhez vagy más célhoz. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés gabonakévéknek, zöld vagy száraz takarmánynak, kukorica- vagy cirokszárnak, burgonyának, répának, cukornádnak vagy bárminő egyéb mezőgazdasági termékeknek asztagba, kazalba vagy verembe rakása céljából való behordására vagy egyéb gyűjtő helyhez vagy forgalmi eszközhez való szállítására, azáltal jellemezve, hogy a mezőgazdasági termékekkel megrakandó kocsik a tábla egyik oldalán haladó, tetszőleges motorról lefutó kötelek segélyével vitetnek a gyűjtőhely közelében álló horgonykocsi felé, ahol a termékek egy ugyanazon motor által hajtott vagy attól függetlenül működő elevátor vagy más efféle segélyével összegyűjtetnek. 2. Az 1. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a termékek szállítására szolgáló kocsik oldható kapcsolatban állanak a mozdony által mozgatott kötelekkel. 3. Az 1. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a horgonykocsi függélyes tengely körül elforoghat, hogy a tábla oldalai mentén haladó mozdony irányát követhesse. (1 rajzlap mollóklettel.) >«UI BÉUVÉNYTAmUÁa NrOMOAj* HOMIIB