41007. lajstromszámú szabadalom • Eljárás keményfa előkészítésére mindenféle fényes és antikfém utánzatoknak, valamint friss és patinás nemesfa faragványoknak sajtolt keményfából való előállítása céljából
sérletileg állapítjuk meg. Az így pácolt fát újból megszárítjuk és fűtött hengerművekben sajtoljuk. A sajtóból kikerülő részeket azonnal, tehát még meleg állapotban olyan sellakkoldattal vonjuk be, melyhez 10% aethert adtunk. Azáltal, hogy a páchoz marólúgot adunk, elérjük azt, hogy a fa pórusai záródnak és megtelnek úgy, hogy a sajtóból kikerülő részek kemények és simák, miáltal a nedves alapozóanyagok beszívódása és így a sajtolt részek földuzzadása megakadályoztatik. Az aether hozzáadása a sellakkoldathoz a sellakk nedvességének gyors elillanását vonja maga után, annál is inkább, mert a sajtóból kikerülő sajtolt árú magas hőmérséklete ezt a folyamatot lényegesen elősegíti. Az alkoholos folyadéknak ez a gyors elpárolgása természetszerűen nem nyújt elegendő időt arra, hogy a marólúg által zárt és megtelt pórusok sellakkoldatot szívjanak magukba, minek folytán földuzzadás be nem állhat és a díszítmények határvonalaik eredeti élességét megtartják. A fönt ismertetett sellakkoldattal beeresztett lécek és lemezek megszáradásuk után azonnal, tehát igen rövid idő múlva a további aranyozó, illetve fémező, broncozó, antikváló vagy festő eljárások alkalmazására teljesen készek. Az alap (gipsz, iezapolt kréta és enyv, stb.) reávitele teljesen elmarad, mert a sajtolt kemény sellakkréteggel bevont fölület az aranyozáshoz teljesen alkalmas alapot nyújt. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás keményfa előkészítésére minden fajta fényes és antik, sima és díszített fémutánzatok és friss, valamint patinás nemes fafaragványutánzatoknak sajtolt keményfából való előállítása céljából, jellemezve azáltal, hogy a fát sajtolás előtt nem illó marólúgokkal kevert páccal pácoljuk és azután ismert módon sajtoljuk. 2. Eljárás az 1. igény szerint kezelt fának sellakkal való bevonására, jellemezve azáltal, hogy arra éther-alkoholos sellakkoldatot viszünk reá. °M1AS fléSZVÉNYTÍLAaA&lo NYOMDÁJA (SUOAPEfcTS*