40948. lajstromszámú szabadalom • Egy és többfázisú mótorok és generátorok

kiviteli alakok bármelyike bármelyik példánál alkalmazható, a mennyiben ezt a körülmények nem gátolják. Az 1. ábrában föltüntetett mótor egyfázisú hálózatról tartatik üzemben, önmagát gerjeszti és mellékáramkörú karakterisztikával bír. A (C C) keféken át zárt horgonyáramkörhöz indukció által vezettetik hozzá az energia, és pedig az (E) feszültség által, az (8) tekercs segélyével előállított transzformátormező segélyével. Minthogy a rótorvezetők ezen mezőben forognak, ennélfogva a (D D) keféknél oly feszültség lép föl, mely körülbelül négyzetekben van és oly mezőt állít elő, mely természetes mótormezőnek nevezhető. A mótor egy oly motorhoz hasonló, de nem azonos, mely poluspáronként csak egy horgony- és egy mezőtengellyel bir és mely két körülbelül 90°-al eltolt fázis által tartatik üzemben. A 3. ábra egy ily fajtájú kétfázisú motort mutat. Ezen esetben az energia a (C C) transzformátor- vagy horgonytengely hosszában vezettetik be és a fázis az (E') feszültséggel vétetik. Az (E2) feszültséggel a fázis oly mótormezőt gerjeszt, melynek fázisa megközelítőleg négyzetekben van a transzformátormező fázisával, miért is a fázis alkalmas, hogy a horgonyárammal egy Torque-t gerjeszszen. Ugyanis az (El) és (E2) feszültségek szintén négyzetben vannak. Egy ily mótor már ismeretes és ha tökéletes lenne, akkor a horgony tengelyben az áram és a feszültség között a fáziskülönbség is oly csekély lenne, hogy a kompenzálást fölöslegessé tenné. Ennek folytán az (E2) feszültség által előállított mező a természetes mótormezőnek nevezhető. Ezen ideális viszonyok egy motorban sincsenek jelen, miért is a motorok kompenzálandók. Ezt azáltal érjük el, hogy a mótormező fázisát megfelően változtatjuk vagy szabályozzuk. E célra a 3. ábrában föltüntetett (F G) mezőtekercsbe nem csak az (E2) gerjesztőfeszültség, hanem még egy ezen feszültséggel sorozatosan kapcsolt (E3) segéd- vagy kompenzálófeszültség is vezettetik, ami az (E4) eredőfeszültséget adja, melynek fázisa természetesen eltér egyik vagy másik komponensének fázisától. Célszerű az (E3) feszültség fázisát az (E2) feszültség fázisához képest körülbelül 90°-al eltolva választani, hogy az eredő legnagyobb fáziseltolását a legkisebb segédfeszültséggel elérhessük. A 3. ábrában tehát az (P G) tekercs a szabályozott mótormezőnek nemcsak nagyságát, hanem fázisát is uralja. Az (El) komponenshez képest körülbelül 90°-kal eltolt (E2) komponens lényegileg a szabályozott mótormező nagyságát határozza meg, míg az (E3) komponens lényegileg a szabályozott mótormező fázisát befolyásolja. Egy jó motorban a szabályozott mótormező fázisa a természetes mótormező fázisától csak néhány fokkal tér el. A mótormezőnek a legjobb teljesítő-tényezőt adó fázisa egyáltalán nem mindig azon fázis is, mely a horgonyáram és a mótormező között azon fázismegegyezést biztosítja, mely ampérenként a legnagyobb húzást adja. Az (E2 E3) feszültséget természetesen nem keli közvetlenül az (F G) tekercsbe vezetni, hanem egy transzformátor kapcsolható közbe. Egy ily transzformátor primér tekercsébe ezután az (E2) és (E3) feszültségek célszerűen sorozatosan vezethetők be. Ezen esetben a szekundér tekercs az (E4) feszültséget adja. Az sem szükséges, hogy az (E2) és (E3) feszültségek fázisa éppen 90°-kal legyen egymáshoz képest eltolva; a fáziskülönbség tetszésszerinti lehet. így például a fáziseltérés körülbelül 60 vagy 120® nagysággal bírhat. Ezen esetben a kellően szabályozott mótormezőt azáltal is kaphatjuk, hogy a két feszültség viszonylagos nagyságát megfelelően választjuk. Továbbá az (F G) tekercsbe kettőnél több, például három feszültség is vezethető. Ezen esetben két feszültség például az úgynevezett természetes mezőt állíthatja elő, míg a harmadik feszültség az (E3) feszültség helyére lépne. Teljesen mellékes, hogy honnét vesszük ezen feszültségeket. A lényeges jellegek abban állnak, hogy 1. legalább két ily feszültség van jelen, 2. hogy ezen feszültségek külön-.