40946. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék bármily nagyságú és számú termények benső keverésére

lag van elhelyezve, melyek a tartányokat és azok kamráit elzárják. A keverendő anyagok tetszőleges sor­rendben önthetők be a (7) szállító vagy vedres láncba, vagy a készülék alsó végén elhelyezett, jobb- és balcsavarmenettel bíró (8) csavarba, amely (8) csavar az anyagokat állandóan az (1) és (2) tartányok között el­helyezett (7) szállítóláncba juttatja. Ha már most a (7) láncot mozgásba hozzuk, akkor a (B) és (8) csavarok mint szállító és elosztó készülék működnek. Az (1) tartány függé­lyes kamrái tehát egymás után, vagyis 11, 12, 13, 14 és 15 sorrendbeu töltetnek meg. Ha abból indulunk ki, hogy a (7) vedres láncba vagy (8) csavarba az (1) tartány megtöltéséhez elegendő anyag öntetett be, továbbá, hogy az (1) tartány megtöltetett és az anyaghozzávezetés megszűnt, vala­mint hogy az (5) szállító szalag is mozgásba hozatott, úgy az (1) tartány egyes kamrái­ban levő anyagok elszállítása kerül sorra. Ez elszállítás vízszintes rétegekben egyen­letesen történik, vagyis a (11—15) kamrák mindegyikéből ugyanazon idő alatt ugyan­annyi anyag távozik el, amelyet az (5) szál­lítószalag újból a (8) csavarba juttat. Ily módon történik az első keverés. Ha a (3) csavar forgásirányát ugyanazon időben változtatjuk meg, amikor az (5) szál­lítószalagot mozgásba hozzuk, mely művelet ugyanazon állítóemeltyüvel önműködően tör­ténhetik, akkor az első keverek a (8, 7, 3 és 4) alkatrészek útján a (2) tartányba jut, melynek függélyes kamrái (21, 22, 23 24 és 25) sorrendben egymásután meg­telnek. Ha a (2) tartány megtelt, meg­állítjuk az (5) szállítószalagot és ugyanazon időben megindítjuk a (6) szállítószalagot, mi mellett a (3) csavar forgásiránya ismét megváltozik. Az egyes anyagok már most épúgy, mint előbb vízszintes rétegekben hagyják el a (2) tartányt. Ezen anyagok képezik a második keveréket, amely 11, 12, 13, 14 és 15 sorrendben kerül az (1) tar­tányba. Ezen műveletek befejeztével, amelyeket a szükség szerint többször ismételhetünk, de amelyek, amint később látni fogjuk, csak csekély számú ismétlésre szorulnak, be­zárjuk a (16) tengely körül forogható (9) csapóajtót úgy, hogy a kevert anyagok most már a (17) kifolyócsövön át a szokásos tar­tányokba vagy készülékekbe jutnak, ame­lyekben azokat úgy kezeljük tovább, ahogy a keverék célja megkivánja. Könnyen belátható, hogy az egymásután előálló keverékek igen gyorsan és megha­tározott törvény szerint közelednek a töké­letes keveredés felé, amely törvény lehe­tővé teszi, hogy bizonyos számú munka­menet után a megkívánt tökéletességű ke­verék álljon elő. Azon esetben, ha az (1) és (2) tartány mindegyike öt függélyes kamrára van osztva, föltehető pl. hogy mindegyik kamra tiz réteg keverendő anyagot tartalmaz. A legegysze­rűbb eset az, ha az a), b), c, d)-vel jelzett anyagokat, melyek a 4. ábrán látható sor­rendben vannak egymásután a tartány kam­ráiba töltve, keverjük egymással. A vízszintes rétegek A, B, C, D keveré­kekből állanak, melyeknek értéke követke­zőkben fejezhető ki. 2a 4- 2b 4- c A = — 5^ 2a + b4-2c 5 2a -f-b -f- c -j- d a + 2b + c + d 5 Ha már most az első müveletet, vagyis az (1) tartánynak vízszintes rétegek szerinti kiürítését elvégezzük és az első keveréket képező rétegeket a (2) tartány függélyes kamráiba vezetjük (5. ábra), akkor a (2) tartányban a második keveréket képező rétegeket kapjuk. E második keverékek (Al) és (Bl) keverékekre redukálódnak és értékük a következő: A + B + C + 2D Al— 5 — B1== A + C + 3D A (2) tartányból úgy, mint előbb, vízszin­tes rétegeket veszünk ki és azokat az (1) tartány függélyes kamráiba vezetjük át (6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom