40606. lajstromszámú szabadalom • Hangadó sűrített levegővel működő fonográfok vagy grammofonok számára

Az (f) szelep középpontjában alkalma­zott legömbölyített szemölcshöz az (i) emelő támaszkodik, mely egyik végén a (j) tűt hordja és a föltüntetett alaknál másik végén a (k) lemezben végződik, mely két rúgó segélyével, nevezetesen az (1) lemezrugók segélyével az (a) dobozhoz erősített (m) tartóra van erősítve. Az (1) rugók ugyanazon síkban és egymástól bi­zonyos távolságban vannak elrendezve úgy, hogy az (i) emelő számára elegendő hosszú kilengési vonalat képeznek, hogy az emelő­nek a lengés- síkjára merőleges irányban való kitérését megakadályozzák. Hogy az (1) rugók görbülési helyét és így az (i) emelő lengési tengelyének helyét állandóan megtartsuk, az (1) rugókra me­rőleges irányban az (n) lemesrúgó van el­rendezve, mely az (1) rugókat tartalmazó síkot az (i) emelő lengési tengelyében metszi és mely egyrészt az (i) emelőhöz, másrészt az (m) tartóhoz van erősítve úgy, hogy a lengési tengely helyzetének bizto­sítása mellett a lengést nem akadályozza. A lengési tengely és azon pont között, melyen az (i) emelő az (f) szelepre támasz­kodik, az emelő rúgőval vagy a (p) ru­galmas tárcsával van terhelve, mely az (i) emelőt az (f) szelep felé szorítja, amidőn * is a rúgó vagy a (p) tárcsa által kifej­tett nyomást a (q) csavar segélyével sza­bályozhatjuk. A rugalmasan lengethetően ágyazott me­rev (i) emelő alkalmazása folytán, az eme­lőnek az eddigi csuklósan ágyazott tűtartó karral bíró rendszereknél föllépő válto­zásait elkerülhetjük. Ugyanis az eddigi is­mert rendszereknél a tűtartó karnak csuk­lós ágyazásában mindig holtjáték lép föl, mely a rezgések tökéletes átvitelét befo­lyásolja úgy, hogy a rezgések deformáltat­nak. Ezen deformációk annál károsabbak, miért a sűrített levegő a deformációkat meg fokozza. Az (f) szelepnek sajátos sugaras kikép­zése a levegőnek egyenletes és észszerű elosztását teszi lehetővé igen kiterjedt kör­alakú zónában, mely az (a) hangdobozból kiindulva, közvetlenül a hangtölcsérbe jut' anélkül, hogy az eddig ismert elrendezé­sek legnagyobb részénél előforduló törést kellene szenvednie. Az elrendezés további előnye az, hogy a (d) hasítékok együttesen nagy légátbo­csátó keresztmetszetet adnak aránylag kis átmérőn belül, mely keresztmetszetet köny­nyen növelhetjük vagy csökkenthetjük, ha a szelep fészkét több vagy kevesebb (d) hasítékkal látjuk el és ennek megfelelően a szelepet több vagy kevesebb karral anél­kül, hogy a szelepnek és a fészeknek át­mérőjét változtatnak. Az 5. ábrában föltüntetett foganatosí­tási alaknál a levegő a (d) hasítékokból kilépve, a csekély terjedelmű (u) kúpos térbe jut és a szűkített (v) keresztmet­szeten át jut az (e) vezetékbe-, mielőtt a hangtöksérbe kerülne. Ezen elrendezés folytán a hanghullámok tisztaságát befo­lyásoló káros tereket kerüljük; el. Az (a) hangdobozban két szita között elhelyezett (y) vattarészek által képezett szűrőt alkalmazhatunk, mely a levegőáram által szállított por visszatartására szolgál. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hangadó sűrített levegővel működő fo­nográfok és grammofónok számára, jel­lemezve radiális hasítékokkal ellátott saelepfészekkel szemben, ezzel párhuza­mosan mozgathatóan ágyazott, radiális karokkal ellátott szelep által. 2. Az 1. alatt igényelt hangadó foganato­sítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a hangdoboz födelében alkalmazott ra­diális nyílásokat elfödő, radiális karok­kal ellátott, önönmagával párhuzamosan mozgathatóan ágyazott szielephez tá­maszkodó tűtartóemelő rugalmasan van a hangdobozon vagy alkalmas tartón ágyazva olyképen, hogy lengési tenge­lyének helyzete változatlanul megtar­tassék. 1 1 i • 1 rajzlap melléklettel.) MUXAS ^ÉSZVÉNVTÁIISASAO IVOMDÜA BUCAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom