40164. lajstromszámú szabadalom • Önműködő indítóberendezés egyenáramú elektromotorokhoz

- 2 -elektromotoros ellenereje nincs, a fegyver­zetáramkörben az áramerősség a motor be­kapcsolása után azonnal növekedik. Amint az áramerősség a motor indítása céljából szükséges értéket elérte, vagyis mikor az (E) relais (el) fegyverzetére ható mágneses erő az (F) emelőre ható (G) rúgó erejét le­győzheti, az (el) fegyverzetét az (E) relais a (G) rúgó hatása ellen meghúzza. Ennek következtében először is a (H) áramkör le­kapcsolódik a (C) fegyverzetáramkörről úgy, hogy az egész áram az indító ellenállásokon kénytelen átfolyni. Ezenkívül az (F) emelő (fl) bütyke a (J) relais (il) fegyverzetének (i3) megnyújtására szorul, minek következ­tében ez el nem mozdulhat. Egyidejűleg az (e2, m3) kontaktusok is érintkezésbe jutnak egymással ós az indító relais (M) áramkörét zárják, a relais (il) fegyverzetét meghúzza, de kezdetben nem akkora erővel, hogy az (F) emelőfékező hatását legyőzhetné. Időközben a mótor forgásnak indult. A fordulatszám növekedésével nő a mótor elektromotoros ellenereje, egyúttal a fegy­verzetáramkörben az áramerősség csökken, ennek megfelelően csökken az (E) maximál­áramrelais húzó ereje és az (F) emelőfékező hatása, az (M) áramkör azonban az áram­erősség csökkenése dacára zárva marad, mert az (e2) kontaktusdarab a föntebb jel­zett módon valamennyire eltolódhatok, anél­kül, hogy ennek következtében az (m2) kontaktusdarabbal az érintkezés megszűn­nék. Az (el) fegyverzet eltolódása azonban itt gyakorlatilag véve zérussal egyenlő, mert amint a maximálrelais húzóereje a (G) rúgó ellenkező irányú húzóerejével egyen­lővé lesz, az (fl) bütyök és az (i3) meg­nyújtás között a nyomás, illetve a súrlódás ugyancsak zérussá válik. Bizonyos súrlódás­nál az (J) indító relais húzó ereje az (F) emelő fékhatását legyőzi, az (il) fegyverzet elmozdúl és az indító ellenállás első (Wl) szakaszát röviden zárja. Ennek következté­ben a (C) fegyverzetáramkörben az áram­erősség azonnal nő. Ez a folyamat mind­addig ismétlődik, míg az összes ellenállás­szakaszok röviden zárva nincsenek és a mótor normális fordulatszámát el nem érte. Minthogy ekkor az áramerősség az üzemi áramerősséggel egyenlő és újabb növeke­dése be nem következhetik, az (F) emelő által a (G) rúgó hatása alatt az (el) fegy­verzetre gyakorolt nyomás a maximáláram­relais húzóerejét legyőzi, a fegyverzet (e3) áramzáródarabját a (h3, c3) kontaktusokkal hozza kapcsolatba, minek következtében a (H) áramkör a (C) fegyverzetáramkörrel jön összeköttetésbe. Egyúttal az indítórelais (M) áramköre is annak következtében, hogy az (e2) áramzáródarab az (m2) kontaktustól távolodik, megszakad és az (F) emelő (fl) bütyke az (il) fegyverzetről leemelkedik, a fegyverzet tehát az eredeti, a rajzon látható állásába esik le. Az áram útja most ugyanaz, mint ami közvetlenül a mótor bekapcsolása után volt. Eme föntebb leírt indító berendezésnek az az előnye, hogy az indító áramerősség tet­szőleges nagyra választható és a (G) rúgó feszültségének változtatásával megváltoztat­ható. Ezenkívül az indító berendezés a mótor túlterhelését is meggátolja anélkül, hogy^ az ólombiztosítékok módjára túlterhelésnél az üzemet megszakítaná. Ugyanis amint a mótor túlterhelésénél az áramerősség nő, a maximáláramrelais újból működésbe jön és a mótor fegyverzete elé az indító ellen­állásokat bekapcsolja. Egyidejűleg az indító­relais is bekapcsolódik. A túlterhelés meg­szűnte után a mótor fordulatszáma az ellen­állások röviden zárása következtében ön­működően ismét normálissá válik. Minthogy az indító relais az indítás meg­történte után az áramkörből kikapcsolódik és a maximáláramrelais ellenállása csak csekély,az indító berendezés áramfogyasz­tása is csekély, tehát az gazdasági szem­pontból is igen előnyös. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő indító berendezés, egyenáramú elektromotorokhoz, azáltal jellemezve, kogy a mótor (C) fegyverzet áramkörébe egy (E) maximáláramrelais van bekap­csolva, melynek (el) fegyverzete a mótor bekapcsolásánál a tulajdonképeni (J) indító relaist az (A) hálózathoz kapcsolja, az indító relais (il) fegyverzetét amaz

Next

/
Oldalképek
Tartalom