40157. lajstromszámú szabadalom • Ruhafogas

részek könnyen hajlanak be. A hurkok kö?é beszorított ruhadarabot az (x) és (y) pontok között a hurkok meglehetősen egyen­letesen csíptetik be. Lehetne azonban a arok között két vagy több ruhadarabot is becsiptetni, mikor ezek egyikét előnyösen az (x, y) pontok, másikát pedig a karok kezdő pontjai között helyezzük el és tart­juk fogva. Két rugalmas fémszalaggal bíró fogana­osítási alaknál azt is elérjük, hogy a karok t köztük levő ruhadarabot egész hosszúkon egyenletesen fogják be, míg ha a karok csak egy fémszalagból állanának, megtör­ténhetnék, hogy a ruhadarabot egy ponton túlságosan erősen, más ponton pedig elég­telenül fogják be, tehát a befogás nem volna elég megbízható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ruhafogas, jellemezve egymás mellett elrendezett, rugalmasan egymásra szo­ruló karok által, melyek a köztük elhe­lyezett ruhadarabokat becsiptetik és így fogva tartják. 2. Az 1. alatt védett ruhafogas egy foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a karok rugalmas hurkokból ál­lanak. 3. A 2. alatt védett ruhafogas egy fogana­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a rugalmas hurkokon belül rugalmas támasztékok, pl. ugyancsak rugalmas hurkok vannak alkalmazva, hogy a be­fogókarok oldalrészinek rugalmassága csökkentessék. 4. Az 1. alatt védett ruhafogas egy foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a karok nyitott végei lemezek közé vannak befogva és a lemezeket összekötő csavarok vagy szögecsek út­ján vannak egymástól távoltartva, mi­mellett a karok kirántását a szögecseket körülkötő drótok gátolják meg. (2 rajzlap melléklettel.) PAJXAB RÉSZVÉNY TÁP?A6ÁÚ NYOMOÁJA ^UDAPSŐTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom