39875. lajstromszámú szabadalom • Ellenállási elem
Megjelent ií)o7. évi október hó 8-án. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEI RAS 89875. szám. VII/g. OSZTÁLY. Ellenállási elem. VON BROCKDORFF ROLF MÉRNÖK BREGENZBEN. Bejelentésének napja 1906 november hó 30-ika. Elsőbbsége 1905 december 8-ával kezdődik. A nagy energiamennyiségeknek hővé való átalakítására szolgáló elektromos ellenállásokat próbatermekben és laboratoriumokban terhelő ellenállások gyanánt, elektromos vasutaknál és üzemközpontokban a nagy motorok indításához és más célokra szokás alkalmazni. Megengedhető megterhelésük és ennek következtében térszükségletük és áruk az ellenállási anyag fölmelegedésétől függ. Ezért oly ellenállások, melyek csak rövid ideig maradnak bekapcsolva, nagy hőkapacitású anyagokkal vétetnek körül, mint amilyen pl. olaj, homok vagy chamotte. Állandóan bekapcsolt ellenállások pedig lehetőleg nagy fölülettel készíttetnek, hogy hőátadásuk könnyebb legyen. Sőt ismeretesek már csőellenállások vízhűtéssel is. Már most az ellenállások szerkesztésénél nagy előnnyel helyettesítjük a csöveket fémtömlőkkel. A fémtömlőknek ugyanis sokkal nagyobb az ellenállásuk, mint az ugyanoly anyagú, hosszúságú és súlyú csöveknek. Megterhelhetőségük pedig már a lényegesen nagyobb fölület folytán is jóval nagyobb, de még tetemesen nő vízhűtés esetében, mivel ekkor a termelt hőmennyiség a víz által majdnem teljesen elvonatik. Ezért a megterhelhetőség első sorban a keresztülfolyó vízmennyiségtől függ. Egy 8 mm, belső átmérőjű és 1 m. hosszú acéltömló 125 Voltnál bátran megterhelhető 400 Amperrel is, ha percenként körülbelül 10 liter víz folyik át rajta. A fémtömlők ezen sajátsága rendkívül kompendiosus ellenállások szerkesztését teszi lehetővé. Nagyobb belső átmérőjű és megfelelően nagyobb fölületű és liarántmetszetű tömlők alkalmazása vagy ily ellenállási elemek parallel kapcsolása esetében igen nagy áramerősségű, hosszabb tömlők alkalmazása vagy az ellenállási elemek egymásután való kapcsolása esetében pedig igen nagy feszűltségű elektromos energiát alakíthatunk át hővé. Igen nagy állandó terheléseknél a víz túlságosan fölmelegednék, ha annak valamennyi ellenállási tömlőn végig kellene átfolynia. Ily esetben a tömlőt föloszthatjuk úgy, hogy az egyes részek külön vízbevezetéssel bírjanak, míg elektromos összeköttetésüket vezetők segélyével tetszőleges módon foganatosíthatjuk. A mellékelt rajznak 1. ábrája ily tömlőkből készült ellenállásnak terhelő ellenállás gyanánt kiképezett foganatosítási alakját tünteti föl. A hűtő víz (a)-nál ömlik be, a nyilak