39872. lajstromszámú szabadalom • Globus eltolható gömbsüveggel

- 2 — kisebb földrajzi szélességnél rövidebb lesz és a sarkkörök felé néhány hétre, végre néhány napra szorítkozik. Amily mértékben a gömbsisak az északi sarkon áttolódik és itt egy folyton nagyob­bodó területet föd be, oly mértékben hú­zódik el a déli sarktól, minek következté­ben ott szakadatlanúl megvilágított terület keletkezik, amelyen a déli sarki nap ural­kodik. Megfordítva az árnyéksisaknak a déli sarkra való tolása következtében itt sarki éj, az északi sarkon pedig sarki nap kelet­kezik. Miután a sisak a sarkokon csak úgy tol­ható keresztül, ha azokon a helyeken, hol a földtengely útját állja, hasadékot alkal­mazunk, a golyósisak mindkét sarkán egy 23Va°-nyi nyílást kellett hagyni. Az ú. n. telluriumra, mely a nap éven­kénti látszólagos mozgását mutatja, is lehet alkalmazni az árnyéksisakot. Ezáltal a nap és éj keletkezésének valódi oka, valamint a sarki éj és sarki nap keletkezése is oly szemléltetően mutattatik be, amint ez eddig semmi más készüléken még csak megköze­líthetőleg sem sikerült. A mellékelt rajz a találmány tárgyát mutatja és pedig: 1. ábra a földgömböt sisak nélkül mutatja. A megvilágított oldal a néző felé van for­dítva. A földgömb egy délkör gyűrűbe van helyezve, mely egy állványra van megerő­sítve. A földtengely 66Va° szögben hajlik a sík felé, amelyen az állvány nyugszik. 2a. ábra a föl- és letolható gömbsisakot mutatja kívülről; a másik két hüvellyel vau a délkör gyűrűre erősítve és ezen föl- és letolható. 2b. ábra a gömbfödelet mutatja a sar­koknál alkalmazott nyílásokkal. 2c. ábra a gömbsisak oldalnézetét mutatja a délkör karikával és az azon eltolható hüvelyekkel. 3. ábra a földgömböt a föl- és letolható sisakkal oldalnézetben mutatja. A gömb­sisak befödi a földgömb elölről látható felét és egyidejűleg az egész északi hideg zónát, míg a déli hideg zóna megvilágítva tűnik föl. 4. ábra a földgömböt a megvilágított oldallal fordítja a néző elé és pedig úgy, hogy a gömbsisak az északi sarkon átér és az egész északi zónát befödi. 5. ábra a gömbsisakot a telluriumon mu­tatja, az északi hideg zóna megvilágítva, a déli hideg zóna befödve látszik. A gömbsisak horgonylemezből vagy bár­mely más alkalmas anyagból is készíthető. SZABADALMI IGÉNY. Glóbus eltolható gömbsüveggel, azáltal jel­lemezve, hogy a gömbsüveg a földet tartó délgyűrű mentén beállíthatóan és a kivánt helyzetben rögzíthetően van el­rendezve, hogy nap és éj (sarki nap és sarki éj) a föld különböző pontjai szá­mára szemlélhetővé tétessenek. (2 rajzlap melléklettel.) 'U4-A£ ofeZVÉNYTÁRSASAG NYOM&AJA euCAPfegTöh

Next

/
Oldalképek
Tartalom