39784. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági zárószerkezet palackok ujratöltésének megakadályozására
- 2 níök, hogy a palackba tölteni megkísérelt folyadékot keresztül ne bocsássák. A szelep fölött egy második a szeleppel megegyező vagy ahhoz hasontó szerkezetű test van a tokba helyezve, mely szintén föl és le mozoghat a tokban, de a tok torkolatánál alkalmazott szűkület vagy ütköző által a kiesés ellen biztosítva van. Ezen üt• közőlemez a folyadék keresztülbocsátására szolgáló nyílással van ellátva és esetleg több kisebb ily nyílással bírhat, melyeken keresztül a palack tartalma kiüríthető. A szeleptest és ennek védőteste a kiömlő folyadék átbocsátására és az ennek helyébe betóduló levegő beeresztésére szolgáló csatornákkal vagy hornyokkal vannak ellátva. Hogy a visszaéléseket megnehezítsük, valamint egyébként is a szerkezet javítása céljából, előnyös a szeleptest és az efölött elrendezett védőtest közé még egy köz-, benső lemezt beiktatni, mely szintén föl és le csúszhatik a szeleppel és a védőtesttel együtt és amely vagy elég magas ahhoz, hogy föl ne billenhessen, avagy pedig, melynek fölbillenését maga a szelep és a védőtest akadályozza meg. A szelep és a védőtest tömör szerkezete ezeknek csúszómozgását biztosítja, a szerkezetnek csekély helyen való elhelyezését teszi lehetővé és rendkívül megnehezíti a visszaéléseket. A közbenső lemezen az átömlő nyílást a lemez közepén alkalmazzuk és nem a szélén alkalmazott bevágások vagy hornyok által képezzük ki, ami kevésbbé célszerű. Mindenképen azonban kell, hogy a közbenső lemez áteresztő nyílásai ne képezzék a másik két test áteresztőnyílásainak folytatását; hanem még ezenkívül is kiszögelések segélyével, pl. a szeleptestnek a közbenső lemezzel érintkező lapján i alkalmazott kiszögelésekkel is akadályozzuk a folyadéknak szabad átömlését. Ezen a szelepen, vagy a többi érintkező fölületeken is alkalmazott kiszögelések egyszersmind megakadályozzák az érintkező részeknek összetapadását. A szelepnek a fészekbe való sima beilleszkedését tetszőleges ismert módon, pl. csiszolás, köszörülés vagy tetszőleges, a tömítés elérésére ismert módszer segélyével érhetjük el. A mellékelt rajzban 1. ábra a találmány tárgya szerinti zárószerkezettel ellátott palack nyaka hosszmetszetben. 2. ábra a zárószerkezet szétszedve. 3. ábra a védőtest különböző alakjainak alaprajza. 4. ábra egy másik foganatosítási alak, 5., 6. és 7. ábra pedig részletek. A rajzban (a) a palack nyaka és (2) a palack szája, melybe a rendes dugasz vagy hasonló helyeztetik. A palack nyakába a (b) csőalakú tok van illesztve, mely pl. két üvegből készült és egymásba illesztett (b b2) részből áll. Azonban, amint a 4. és 5. ábrából látható, a (b) rész egy darabból is állhat. A (b) csőbe a (c) védőtest, a (9) közbenső lemez és a (d) szelep van helyezve, mely az (e) fészken nyugszik. Ez utóbbi az (1) gyűrűben van kiképezve, mely a (b) cső alsó végébe van beköszörülve vagy beragasztva. A folyadék a (2) nyíláson át öntetik ki. A szelep (3)-nál sík tömítőfölülettel van ellátva és hasonló sík (4) tömítőfölülettel bír az (e) gyűrű. Ezen két fölület képezi a folyadéknak a palack belsejébe való behatolását megakadályozó tömítő zárást. A 2. ábrában az egyes részek részben metszetben, részben pedig nézetben vannak föltüntetve. A 3. ábra pedig a mozgó részeknek (8) érintkezési fölületein való különböző kiképzését mutatja, melyek mind arra szolgálnak, hogy a szeleptest és a (b) tok fala között átömlő folyadékot a közbenső lemez nyílása felé, az ebből kilépő folyadékot pedig a védőtest és a tok i fala közötti csatornák felé tereljék. Természetesen ezen testek alakja még sokféleképen változtatható. A 4. ábrabeli alaknál a (b) tok szerkezete kissé eltér az 1. ábrától, amennyiben itt a tok csak egy darabból áll. A 6. ábra a szelepet tartó fenéklemezt mutatja külön, 7. ábra pedig a közbenső lemez alaprajza. A 4. ábrában két védőtest van egymás fölé helyezve, melyek arra szolgálnak,