39733. lajstromszámú szabadalom • Keverő- és dagasztógép

nak elrendezve, melyek az oldalt hozzájuk öntött (hl) csapágyakat hordják (2. ábra), melyeken az (i) csapágyakban nyugvó (f) hajtó tengely áthalad úgy, hogy az áll­ványkeret ezen tengely körül elforgatható, mivel az állványkeretnek másik vége sza­badon fekszik a (j) állványon (1. ábra) és ezen helyzetében csakis önsúlya által tar­tatik meg. Hogy az állványkeretet köny­nyebben le lehessen buktatni, a (k) ellen­súlyt akasztjuk a (kl) csigákon átvezetett láncokra, melyeknek másik végét a (j) áll­ványhoz erősítjük. A (kl) csigáknak csap­ágya a (k2) tartón van elrendezve, mely a (j) állványhoz van erősítve, U-alakú ha­rántmetszettel bír és egyúttal a (k) súly­nak vezetésére is szolgál, amennyiben a (k) súlynak két toldata között elrendezett (1) görgő a (k2) tartó harántmetszeti kit szárnya között végiggördül (2. ábra). A (kl) csigákat hordó tengelyen van elren­dezve az (m) lánckerék is, mely az (ml) végtelen lánc segélyével (1. ábra), a (j) állványba ágyazott (n) hajtókerékkel kény­szermozgásúan van összekötve. Ha a hajtó­kerék tengelyének forgatásakor a (k) súly lesülyed, az (a) állványkeret az (f) ten­gely körül elfordul és a (b) keverő teknő a vonalkázottan jelzett helyzetbe jut. Az (a) állványkeretnek szabad végén vannak elrendezve az (o) csapágybakok, melyekben a (q) gyúró karoknak (p) hajtótengelye nyugszik és melyek a (q) gyúró karokat tartalmaz^ (r) tokot hord­ják. A (p) hajtótengelyt a gépnek (f) fő­tengelye az (s sl) lánckerekek és az(s2) lánc segélyével mozgatja, mely e morgást a (t) végtelen csavar és a gyúró karok ten­gelyének végén elrendezett (u) csavarke­rék útján a gyúró karokra viszi át. A (c) szilárd tengely, mely körül a keverő teknő forgatható, fölső végén a (v) csapággyal bír, melyben a (w) lapát elforgathatóan van ágyazva úgy, hogy ez a teknőbe be­illeszthető és abból kiforgatható. A lapát­nak alkalmas, pl. csavarfölületes olyalakja van, hogy az a teknőbe való beillesztésnél annak falához simul; mivel pedig az a szi­lárd (c) tengelyre van ágyazva, mozdulat­lan marad akkor is, ha a keverő teknő to­vább forog. Mikor a tésztát a (b) keverő teknőbe he­lyeztük, a gépnek (f) főtengelyét megin­dítjuk, mely mozgását a (q) csavar és az (e) csavarkerék útján a keverő teknőra viszi át éis ci'zt< a (c) tengely körül for­gásba hozza. Eközben a (w) lapát a keverő teknőből ki van emelve, nehogy a keverési és da­gasztási folyamatot yavarja. Az (f) főtengelynek mozgását azonfölül még az (s sl) lánckerekek és az (s2) lánc a (q) gyúró karoknak (p) hajtótengelyéra is átviszik, mely a gyúró karokat az (u) csavarkerék és a (t) csavar közvetítésével működteti. Mikor a keverés és dagasztás művelete be van fejezve, a (w) lapátot a keverő teknőbe forgatjuk, amikor is az a keverő teknő belső fölületéhez szorul és a földolgozott anyagot a teknő faláról le­adja. Evvel egyidejűleg az (n) lánckerék­nek tengelye is annyira elfordíttatik, hogy a (k) súly lesülyed, amikor is az (a) áll­ványkeret a keverő teknővel, a gyúró ka­rokkal és hajtószerkezetekkel együtt az (f) tengely körül elfordul. Eközben azonban a gép egyes részeinek és a hajtószerkezeteknek v'szenylagos hely­zete ugyanaz marad úgy, hogy a keverő teknő és a gyúró karok a buktatott hely­zetben is tovább forognak. Mivel a (w) la­pát mozdulatlan marad, a teknő ellenben tovább forog, a lapát alakja folytán a föl­dolgozott anyagot a teknőből néhány for­dulat alatt önműködően eltávolítja úgy, hogy az anyagnak eddig kézzel történt ki­emelése elesik. A 3. ábrában föltüntetett foganatosítás! alaknál az imént leírttal ellentétben, úgy a keverő teknő, mint a gyúró karok is el­forgathatok hajtótengelyeik körül. A (j) állványon a (jl) tartó van elren­dezve, melyre az (f) hajtótengely körül ismét forgathatóan elrendezett (a) gépáll­vány fölfekszik; a (j) állványon van azon­fölül az (1) csapágy is, melybe a (2) ten­gely van ágyazva. Erre a tengelyre van a (3) csavarkerék erősítve, melybe a (4) füg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom