39534. lajstromszámú szabadalom • Készülék Morse-jelek adására

bályozóval van összekötve és forgása köz­ben a szabályozót hajtja. Ha a (15) billen­tyűt lenyomjuk és ennek folytán a (8) emeltyű hátsó része az (1) kontaktussal együtt fölemelkedik, akkor a (11) kilincs a (13) tárcsa fogain csúszik. Ha erre, miután az (1) kontaktus a (2) kontaktussínhez hozzáfeküdt, a billentyűt ismét eleresztjük, akkor a (16) rúgó a billentyűt fölemeli. Emellett azonban a (8) emeltyűn elrende­zett (11) kilincs lefelé mozog, miért is a (13) tárcsa fogazásába kapaszkodik és a tárcsát, valamint ezzel együtt a (14) tengelyt elforgatja, mely a mozgást a (10) szabá­lyozóval közli úgy, hogy a billentyű föl­emelése és az (1) kontaktus lefelé való mozgása egyenletesen történik. A szabá­lyozó szárnyai vagy hajtókerekei azon sebességre állíttatnak be vagy készíttetnek, mellyel a készüléknek dolgoznia kell. A 2. és 3. ábra szerinti kiviteli alaknál a jel a billentyű lenyomása közben és után adatik. Ezen esetben a billentyűemeltyű két (8) és (9) részből áll, melyek forgat­hatóan vannak egymással összekötve. A forgáspontot a fogazott (13) tárcsa (14) ten­gelye képezi. A két emeltyűrész (19) illetve (20) ütközővel van ellátva, melyek egymásba ütköznek, ha az emeltyűrészek vonalba kerülnek. A (8) rész egy rugalmas, orrszerű (17) kilinccsel van ellátva, mely a billentyű leszorításánál az emeltyű alatt elrendezett helytálló (18) orrba kapaszkodik. A (17) kilincs (21) emeltyűkart tart, melybe a (9) emeltyűrész (20) ütközője ütközik, ha az emeltyűrész azon helyzethez közeledik, melyben a (8) résszel egy vonalban fekszik. A szintén a (14) tengelyen ágyazott (9) rész, mely a fönt leírt kiviteli alakhoz hasonlóan, a (13) tárcsába kapaszkodó (11) kilincset tartja, a (22) rúgó hatása alatt áll, mely az emeltyűrészt fölemelni igyekszik. A (22) rúgó gyengébb a (16) rugónál, mely a billentyűvel összekötött (8) emeltyűrész fölemelésére szolgál. Ha a (8) emeltyű­részre nyomást fejtünk ki és az emeltyű­részt a (16) rúgó hatásával ellentétesen le­szorítjuk, akkor a (19) ütköző a (20) ütköző­től eltávolodik (3. ábra), miáltal a (22) rugó a (9) emeltyűrészt fölemelheti, mimellett a (11) kilincs a (13) tárcsát elforgatja. Ez­által a tárcsa a (10) szabályozót forgásba hozza, miáltal a (9) emeltyűrész az (1) kon­taktussal együtt lassan emeltetik föl úgy, hogy hasonlóan a fönt leírt kiviteli alakhoz az (1) kontaktus csak lassan csúszik a (2) kontaktussín mentén, tekintet nélkül arra, hogy mily gyorsan nyomtuk le a billentyűt. Ha az (1) kontaktus már csaknem fölemel­tetett, akkor a (20) ütköző a (21) emeltyű­kart hátranyomja és ezáltal az utóbbival összekötött (17) kilincset kiakasztja úgy, hogy a (8) emeltyűrész ismét szabaddá tétetik és a (16) rúgó által fölemeltetik. Emellett azonban a (19) és (20) ütközők segélyével a gyengébb (22) rúgó hatásával ellentétesen a (9) emeltyűrész lefelé moz­gattatik. Az (1) kontaktusnak a (2) sínhez való hozzáfektetése és a síntől való eltá­volítása ugyanoly módon történik, mint a fönt leírt kiviteli alaknál, azon eltéréssel, hogy az (1) kontaktusnak a (2) kontaktus -sínhez képest való helyzetváltoztatása foly­tán, az (1) kontaktus a billentyű lenyo­mása közben a (2) síntől eltávozik, ellenben a billentyű fölemelkedése alatt a (2) sínen csúszik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék Morse-jelek adására, mely ké­szüléknél vezető és nem vezető helyekkel ellátott kontaktustolattyúk egy kontaktus­sínen csúsznak, jellemezve azáltal, hogy az egyes (1) kontaktustolattyúk csak a billentyűnek a billentyűlenyomás alatt megfeszített (16) rúgó által való föleme­lésénél csúsznak végig a (2) kontaktus­sínen, mimellett egyidejűleg a billentyű­emeltyűn elrendezett (11) kilincs és a (13) tárcsa által egy (10) mozgásszabá­lyozó lép működésbe, miáltal az (1) kontaktustolattyú, az ujjnyomástól füg­getlenül mérsékelten egyenletesen mo­zog úgy, hogy világos egyenletes jelek állíttatnak elő. 2. Az 1. igénypont szerinti készülék kivi­teli alakja, jellemezve azáltal, hogy az (1) kontaktus tolattyú mozgása a billen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom