39516. lajstromszámú szabadalom • Berendezés segédkerekeknek mótorkocsik megsérült kerekeivel való összekötésére

kocsi súlya a fölerősített kapcsokra nehe­zedjék. Ily módon a kocsi fölemelésére min­denféle emelőszerkezet alkalmazása fölösle­gessé válik. A szilárd kapcsok fölillesztése után a beállítható kapcsokat szintén he­lyükre tesszük és a segédkerékhez erősít­jük. A kapcsok hasítékokkal bírnak s ez utóbbiakon a segédkerékből kiálló csapszö­gek haladnak át, melyek a segédkerékhez lemezek segélyével foglaltatnak és csavar­anyákkal rögzíttetnek, míg a kapcsok a lemezekbe kapaszkodó fülekkel vannak el­látva, melyek a lemezek eltávolítását meg­akadályozzák. Bizonyos esetekben a segédkerék vagy koszorú a kocsikeréktől független lehet s ez utóbbinak küllőire erősíthető. A talál­mány tárgyának lehetséges kiviteli alakjai közül még a következőt említjük meg: A két kerék összefoglalására szolgáló kapcsok vagy effélék egy megosztott gyű­rűhöz vannak erősítve, melynek végeit egy jobbra és balra haladó csavarmenetekkel ellátott hüvely köti össze úgy, hogy ezen hüvely elforgatása alkalmával a kapcsok sugárirányban befelé húzatnak a kocsikerék abroncsára. Ehelyett más hasonló eszközök, pl. kö­nyökemelők vagy csufilók is alkalmazhatók a kapcsoknak a kocsikerék abroncsához való szorítására, ahol ezen kapcsok egyik széle úgy van meghajlítva, hogy az abroncs belső szélét körülfogja ós ezáltal az abroncs véletlen leválását megakadályozza, amellett pedig a kapcsok az abroncsot nem szakít­hatják be. Másfelől a megerősített eszközök csavar­menetes rudakra szerelhetők, melyek az abroncs közepétől kifelé nyúlnak s egyen­ként vagy együttesen elforgathatok s ily módon a megerősítő eszközöket minden helyzetben biztosítják. Az abroncsok eset­leg egyszerű hídrészekkel is egymáshoz foglalhatók, melyek mindkét abroncshoz hozzá vannak erősítve. Továbbá a segéd­kerék több hüvellyel látható el, melyek el­forgatható csapok fölvételére szolgálnak s ez utóbbiak egyik vége a csap testéhez képest excentrikusan van elrendezve s a segédkerékből oldalt kiáll. Ha a csapokat némileg elforgatjuk, akkor azoknak excen­trikus részei a kocsikerék homorú oldalá­hoz nyomódnak és ezáltal a kocsikereket erősen a segédkerékhez foglalják. A csapok egyik vége fejjel lehet ellátva, másik vége pedig kiálló részeket hord, melyek a segéd­kereket erősen a kocsikerékhez szorítják. A találmány tárgyának néhány kiviteli alakját a mellékelt rajzok tüntetik föl, me­lyeken az 1. ábra oly segédkoszorú homloknézete, mely két helytálló és két beállítható ka­poccsal, továbbá a kocsikerék küllőjét át­fogó villával van ellátva; a 2. ábra az 1. ábrához tartozó oldalné­zet; a 3. ábra egy másik kiviteli alak elülné­zete; a 4. ábra a 3. ábrához tartozó oldalnézet és a segédkoszorúhoz erősített kocsikerék metszete; az 5. ábra egy harmadik kiviteli alakot mu­tat, mely négy beállítható kapoccsal van ellátva; a 6. ábra oly kocsit mutat hátulról nézve, melynek egyik kerekéhez a találmány sze­rinti segédkerék van erősítve; végül a 7., 8. és 9. ábra a segédkerék elcsúszá­sát megakadályozó szerkezeteket mutat. Az 1. és 2. ábra szerinti kivitelnél az (a) segédkerékhez (b) tartók vannak erősítve, melyek a beállítható (c) kapcsoló lemezek vezetésére szolgálnak. A (b) tartók szélei derékszög alatt kétszer meg vannak hajlítva s egy-egy fúrattal vannak ellátva, melyen egy csavarmenetes (e) rúd halad keresztül. Ez utóbbi egyik vége a (c) kapcsoló lemez­hez van erősítve, másik vége pedig egy szárnyas (f) csavaranyát hord. A segédko­szorúhoz ezenkívül két helytálló (g, g) ka­pocs van erősítve, melyek a beállítható (c) kapcsoló lemezek (d) részeihez hasonlóan az abroncs körül hajlított fémlemezből állnak. Az (á) abroncshoz erősített (h) villa a kocsikerék valamelyik küllőjével hozható kapcsolatba, hogy a segédkerék a kocsikerék mentén el ne csúszhasson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom