39088. lajstromszámú szabadalom • Újítások iskolapadokon

- 2 -és ebből a célból egy, a (h) gerenda, fölső i fölületének síkjába eső U-keresztmetszetű I (j) vezetékkel van ellátva. Az egy-egy ' üléshez tartozó (k) asztallap 'egyrészt eb­ben a (j) vezetékben, másrészt pedig a (h) gerendán és a (d) háttámasztékon föl­erősített, két U-keresztmetszetű (jl jl) vezetékkel ellátott (il) középkonzol (5. ábra) egyik (jl) vezetékében van vezetve, eltolódását pedig a (j) és (jl) vezeték (t), jlletve (tl) nyújtványának hasítékába fo­gódzó csap határolja. A (k) asztallapot te­hát a tanuló oly célból, hogy a padban ké­nyelmesen fölállhasson, a 2. ábrán a (II) padnál látható helyzetből az (I) padnál lát­ható helyzetbe tolhatja vissza, míg írás közben a (k) asztallap a (II) padnál lát­ható helyzetét foglalja el. Az (i), illetve (il) konzoloknak az (l) polcdeszkák szerelésére szolgáló . (m), ill. (ml) támasztékai vannak. A (c) gerendák szolgálnak az ülések sze­relésére, mely célból a (c) gerendákba a lefelé nyúló (n) csapok vannak beeresztve. Eme csapokon az (o) szorítócsavarral ellá­tott (p) hüvelyek (6. ábra) vannak föl­húzva, mely hüvelyek (q) nyújtványai az (r) ülésdeszkákra fölszerelt (s) üléstartók (lásd a 2. ábrán) a (III) padnál vannak ágyazva. Az (s) üléstartókat a (q) nyújt­ványokkal egy-egy forgáscsap köti össze és az (s) üléstartók és (q) nyújtványokoly ütköző fölületekkel vannak ellátva, hogy az (r) ülésdeszkákat a vízszintes helyzeten túl lefelé forgatni ne lehessen. Az (r) ülé­sek tehát a tanulónak biztos ülőhely gya­nánt szolgálhatnak, ezenkívül azonban föl is nyithatók úgy, hogy a tanuló fölállását meg nem gátolják. Eme leírt pad használati módja teljesen megegyezik az ismert hasonló padokéval, előállítása azonban jóval olcsóbb, ezenkí­vül szerkezete is szilárdabb, mint az ed­digi padoké. Eme most leírt padszerkezet csupán csak az asztallapnak és ülésnek magassági hely­zetben való beállítását engedi meg. Hogy a magassági helyzet beállításával egyide­jűleg az asztallap és ülés között lévő tá­volságot is módosíthassuk, vagy az egész (b) lábat ferde állásba állítjuk, vagy pe­dig annak a polcasztal vezetésére szolgáló részét, továbbá az ülés vezetésére szol­gáló (n) csapokat alkalmazzuk megfelelő hajlás alatt, mikor a polcos asztal és ülés magassági beállításánál ezek vízszintes tá­volsága is megváltozik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás iskolapadokon, főleg oly pado­kon, mely egy, a padcsoporton átmenő folytonos gerenda segítségével vannak egymással kapcsolva, azáltal jellemezve, hogy az egyes padok két lábát egymás­sal egy, a padcsoport átmenő gerendá­jával konzoltartók és csavarok útján mereven kapcsolt, erre az átmenő ge­rendára merőlegesen álló gerenda és a pol­cos asztal köti össze, mely polcos asz­talt több, az ülések számával egyenlő számú mozgatható asztallap a padlába­kon magassági irányban beállítható és a beállított helyzetében egy-egy csavar segélyével rögzíthető, egymással egy vízszintes gerenda és az előző pad hát­támasztéka által kapcsolt és egy-egy konzollal és a szélső mozgatható asz­tallap vezetésére szolgáló, vezetékkel el­látott hüvely, továbbá egy vagy több közbeeső, a mozgatható asztallapok ve­zetésére szolgáló vezetékkel 'ellátott, a két hüvelyt egymással összekötő geren­dán és az előző pad háttámasztékán meg­erősített konzol és a konzolokon fölerő­sített polcdeszkák képezik. 2. Az 1. alatt védett újítással kapcsolat­ban egy ülésszer kezet, azáltal jelle­mezve, hogy a padokat összekötő ge­rendákon lefelé nyúló csapok vannak fölerősítve, ezeken pedig egy-egy ma­gasságban beállítható és a beállított helyzetben csavar segélyével rögzíthető hüvely van vezetve, mely hüvelyeknek két-két, az ülésdeszkatartókkal csukló­san kapcsolt és ezeket a használati hely­zetben a lefelé forgás ellen biztosító karjuk van. (1 rajzlap melléklettel.) 'ALLA8 RÉ8ZVÉNYTÁTWA8ÁG NYOMDÁJA BUDAPESTÉ**

Next

/
Oldalképek
Tartalom